Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szélesebb körű lesz a pénzügyi ellenőrzés az unióban

Az Európai Unión belüli Gazdasági és Pénzügyi Unió eddigi legnagyobb reformját jelenti az a javaslatcsomag, amelyről az EU-tagországok pénzügyminiszterei hétfőn, luxembourgi találkozójukon állapodtak meg - hangoztatta Herman Van Rompuy, az uniós tagországok kormányfői tanácsának elnöke, a reformokon dolgozó munkacsoport vezetője a tárgyalásokat követően.


Dátum: 2010-10-19 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:25.218050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bejelentette, hogy a javaslatok a tagországok állam- és kormányfőinek jövő csütörtöki és pénteki brüsszeli találkozója elé kerülnek jóváhagyásra.

Mint jelezte, a korábbi találkozókon és most összesen öt területen dolgoztak ki reformokat: az Európai Unióban szélesebb körű lesz a pénzügyi ellenőrzés, nagyobb a pénzügyi fegyelem, szorosabbá válik a tagországok gazdaságpolitikájának összehangolása, hatékonyabb válságkezelési mechanizmus áll rendelkezésre, továbbá erősebbé válnak az uniós intézmények.

A reformokat az uniós illetékesek amiatt látták szükségesnek, hogy levonják az elmúlt évek pénzügyi és gazdasági válságából - azon belül is a görög válságból - eredő tanulságokat, és megelőzhetővé, illetve könnyebben kezelhetővé tegyék a tovább kríziseket.

Uniós források korábbi közlése szerint hétfőn megállapodtak egyebek között abban, hogy a jövőben gyakorlatilag automatikussá válnak azok a szankciók, amelyek a deficit- vagy adósságszabályokat megszegő euróövezeti tagországokra vonatkoznak.

Jelenleg a szabályszegőkre csak korlátozott esetekben szabhatók ki büntetőintézkedések, és csak akkor, ha a tagországok jelentős többsége jóváhagyja azokat. Ezentúl - az újítások majdani végleges jóváhagyása után - megfordul a rendszer: a szankciók automatikusan érvényre lépnek, és ez csak azzal akadályozható meg, ha a minősített többség ellenük szavaz.

A tagállamok egy csoportja - élén Franciaországgal - eddig ellenezte az automatikus rendszert, amely akkor lépne hatályba, ha egy ország figyelmen kívül hagyja az Európai Bizottság figyelmeztetéseit is, és nem változtat a szabályszegéshez vezető gazdaságpolitikáján.

A rendszer néhány részletkérdéséről még folytatódnak az egyeztetések a tagországok között, és várható, hogy egyes részletek kidolgozása a jövő heti csúcstalálkozó utáni időszakra marad.

A reform Van Rompuy által említett több más eleméről, például a költségvetések előzetes egyeztetéséről már korábban döntés született.

Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának (Eurogroup) elnöke késő esti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a reformhoz még szükséges az uniós kormányfők és az Európai Parlament jóváhagyása. A megreformált rendszer szerinte 2012-től működhet teljes körűen, de egyes elemeit már jövőre alkalmazni fogják, például a költségvetési tervek előzetes egyeztetését.

Nem egyértelmű, hogy szükség van-e a reformhoz az uniós szerződések hivatalos módosítására, ami bonyolult, és számos EU-tagországban most nem kívánatosnak tartott procedúra lenne. Ez várhatóan a jövő heti csúcstalálkozón dől el véglegesen.

Külön találkozót tartottak hétfőn az euróövezeti országok pénzügyminiszterei. Ezen egyebek között - mint Juncker és Olli Rehn pénzügyi biztos utólag elmondta - bizodalmukat fejezték ki, hogy azokban az országokban, ahol az elmúlt hónapokban pénzügyi nehézségek merültek fel, azaz Görögországban, Írországban és Portugáliában, sikerül tartani a kitűzött deficitcélokat.

Görögország esetében azonban elképzelhető, hogy ehhez további intézkedésekre lesz szükség - jelezte Rehn.

Kapcsolódó elemek