Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szélesebb alapokon nyugvó alkotmányozás

Salamon László szerint több érv szól a hagyományos bizalmatlansági indítvány visszaállítása mellett az alkotmányba, amikor is a kabinet leváltható anélkül, hogy nyomban új kormányfőt választana a parlament - az alkotmány-előkészítő parlamenti bizottság kereszténydemokrata elnökével a keddi Magyar Nemzetben jelent meg interjú.


Dátum: 2010-10-19 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:27.460614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Salamon László kifejtette: szándékuk, hogy megőrizzék a parlamentáris kormányformát. Ezért az eddigi elképzelések szerint az államfő általánosságban nem tenne szert a mainál erősebb pozícióra, elképzelhető azonban, hogy szélesebb jogkört kap az Országgyűlés feloszlatásához.

A bizottság elnöke a kétkamarás Országgyűlést illető kérdésre azt mondta: személy szerint a vegyes megoldást támogatja, amelyben a korporatív elem is megjelenik, a köztestületek, az egyházak, a nemzeti, etnikai kisebbségek és a civil társadalom is kapjon helyet a második kamarában.

Beszámolt arról is, hogy mostanáig mintegy 100 vélemény érkezett az alkotmányozáshoz.

Kapcsolódó elemek