Cselekvési terv a közterületek rendeltetésszerű használatáról
A hajléktalanok számának csökkentését, illetve a hajléktalanellátó rendszer megújítását célzó középtávú cselekvési terv kidolgozásáról jelent meg kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben a "közterületek rendeltetésszerű használatával kapcsolatos jogszabályi változásokkal összefüggésben elvégzendő feladatokról".
Dátum: 2010-10-19 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:33.796103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök ebben felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, a közigazgatási, valamint a belügyi tárca vezetőjét arra, hogy november 30-ig dolgozzák ki az utcán élő hajléktalan személyek számának csökkentését, valamint a hajléktalanellátó rendszer megújítását célzó középtávú cselekvési tervet.
A tervre azért van szükség, hogy a közterületek rendeltetésszerű használata tekintetében megfogalmazódott igények ne járhassanak a társadalmi igazságosság és szolidaritás aránytalan sérelmével.
A határozat értelmében a nemzetgazdasági miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, a közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint a nemzeti erőforrás miniszter felelőssége biztosítani a középtávú cselekvési terv finanszírozhatóságát, különös tekintettel az európai uniós források bevonására.