Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar nyelv ápolásra, szeretetre és gondozásra szorul

Nagyszerű dolog, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) magyar nyelven lehet megszerezni a tudást, és nagyon fontos az is, hogy ez a tudás hasznos, piacképes legyen a világban - mondta Schmitt Pál kedden Marosvásárhelyen, az oktatási intézmény Műszaki és Humántudományok Karán rendezett ünnepségen.


Dátum: 2010-10-19 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:35.868146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köztársasági elnök az egyetem zsúfolásig telt aulájában szívhez szóló beszédet tartott a jelenlévők - köztük diákok - előtt. Kifejtette: a Magyar Köztársaság elnökének az a feladata, hogy összefogja a magyar nemzetet.

Schmitt Pál emlékeztetett arra a három fogadalomra, amelyet elnöki mandátuma elején hirdetett meg. Eszerint mindent el akar követni, hogy a magyar nyelvet ne hagyjuk veszni, hiszen a nyelv ápolásra, szeretetre és gondozásra szorul. Ahhoz is hozzá akar járulni, hogy a magyar fiatalok mind szellemileg, mind lelkileg, mind fizikailag egészségesek legyenek. Azt is megfogadta, hogy köztársasági elnökként annyi oktatási intézménybe látogat el, amennyibe csak tud.

"Minőségi tudás, minőségi diákok"

Fontosnak tartotta, hogy az erdélyi egyetemen a tudást magyarul szerzik meg a fiatalok, de az sem közömbös, hogy az ott kapott tudás hogyan hasznosul, a diploma segítségével el lehet-e helyezkedni, vagyis versenyképes tudásról van-e szó - mondta a köztársasági elnök. Felhívta a figyelmet a "minőségi tanulás fontosságára", és a jelen lévő diákokhoz fordulva hozzátette, hogy ehhez "minőségi diákokra" is szükség van.

A köztársasági elnök osztotta az intézmény vezetőinek véleményét, miszerint nagyon fontos az egyetem akkreditációja, amely a román állam támogatását is jelentheti.

"Most megvan a politikai szándék arra, hogy ránk is figyeljenek"

Dávid László rektor köszöntőjében ugyancsak az egyetemen szerzett tudás hasznosulásáról beszélt. Megállapította: egy oktatási intézménynek természeténél fogva semlegesnek kell lennie, Erdélyben egy magyar egyetem mégsem lehet teljesen semleges. Állást kell foglalnia a nemzeti kérdésekben, például az autonómia témájában, hiszen nagyban függ ettől is az egyetem finanszírozásának ügye. Most megvan a politikai szándék arra, hogy ránk is figyeljenek - állapította meg.

A köztársasági elnök az ünnepség előtt, zárt ajtók mögött részt vett a Magyarok XXI. című fórumon az egyetem szenátusi termében. A program fénypontja volt az új kollégium ünnepélyes körülmények között lezajlott alapkőletétele.

Az államfő találkozott a romániai magyar pártok képviselőjével

Schmitt Pál az előző napon késő este tanácskozott a romániai magyarságot képviselő különböző szervezetek képviselőivel, így Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - kulturális miniszteri mandátuma idejére tisztségéből felfüggesztett - ügyvezető elnökével, Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével, valamint Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt és Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével. Schmitt Pál kedden reggel erdélyi magyar egyházi főméltóságokkal folytatott megbeszélést reggeli keretében.

A köztársasági elnök a nap folyamán romániai látogatásának következő, egyben utolsó helyszínére, Nagyváradra utazott repülőgéppel.

Kapcsolódó elemek