Moszkva: Arafat még mindig kulcsszereplő
Alekszander Szaltanov orosz külügyminiszter-helyettes szerint Jasszer Arafat palesztin elnöknek még mindig van politikai súlya és ezért nem szabad őt kihagyni a közel-keleti béketörekvésekből.
Dátum: 2003-05-20 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:48.676135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közel-keleti ügyekért felelős Szaltanov a Vremja Novosztyej című moszkvai napilapnak nyilatkozva úgy vélekedett: együtt kell dolgozni Arafattal, hogy érvényesíteni tudja befolyását a rendezési folyamatban. A miniszterhelyettes szerint az Arafat elszigetelését célzó felszólítások elfogadhatatlanok, mert a palesztin vezető demokratikus legitimitást élvez és csak a palesztin nép dönthet arról, hogy ki legyen a vezetője.
Oroszország az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és az ENSZ-szel tagja a közel-keleti rendezésen munkálkodó "kvartettnek".
MTI - fidesz.hu