Szabadlábon marad a Mal Zrt. vezérigazgatója
Bakonyi Zoltánt halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítja a Veszprém Megyei Bíróság.
Dátum: 2010-10-19 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:37.419402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabadlábon marad Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója. Erről a Veszprém Megyei Bíróság hozott másodfokú, jogerős döntést kedden, helyben hagyva az elsőfokú bíróság végzését - tájékoztatta Kahler Frigyes, a megyei bíróság büntető kollégiumának vezetője az MTI-t.
A megyei bíróság ugyanakkor megállapította - szemben az első fokon eljárt Veszprémi Városi Bíróság végzésével - a halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében Bakonyi Zoltánnal szemben az alapos gyanú fennállását - mondta Kahler Frigyes.
A szökés és elrejtőzés veszélyére az ügyészség nem is hivatkozott az előzetes letartóztatás elrendelésére vonatkozó indítványában, a tanúk befolyásolására pedig "nincs adat", illetőleg ilyen alapos gyanú mellett "ennek nincs jelentősége".
Kahler Frigyes hangsúlyozta, hogy végeredményben szakértői véleményekből és okiratokból tevődik össze az alapos gyanú, és elsősorban nem tanúvallomásokból. A büntetőkollégium vezetője rámutatott: Bakonyi Zoltán szabadlábon marad, viszont az elsőfokú végzéshez képest az ügyben a jogi álláspontot illetően lényeges változást hozott a megyei bíróság végzése.