Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A MAHAL felhívása a halfauna fenntartására

A vörösiszap-katasztrófa miatt sérült vizes élőhelyek halállományainak rehabilitációjához felajánlja segítségét a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége (MAHAL) - közölte a szövetség kedden az MTI-vel.


Dátum: 2010-10-19 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:37.768223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aki csak teheti, segítsen a természetes vizek elpusztult halállományának a pótlásában - hívja fel a MAHAL elnöksége a szervezet tagságát a vörösiszap-katasztrófa okozta nehéz helyzetben. A testület kéri a szövetség tagjait, hogy éljenek felajánlásokkal, megjelölve azokat a halfajokat, amelyek újratelepítésében segíteni tudnak.

A MAHAL elnöksége úgy ítéli meg: a jelen és a jövő szempontjából is létkérdés, hogy az őshonos halfajok továbbra is jelen legyenek a magyarországi folyók, patakok vizeiben. A MAHAL tagsága rendelkezik elegendő szakmai tudással, genetikai háttérrel ahhoz, hogy a természetes vizek halállományát ne hagyja el- és kipusztulni. Emellett, mint természetes vízterület-hasznosítóknak, a szervezetnek kötelezettsége is a magyar halfauna fenntartása.

Orosz Sándor, a MAHAL igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a vörösiszap az elsődleges becslések szerint több tízmillió forintos kárt okozott a katasztrófa sújtotta térség természetes vizeiben. Az igazgató nem tudta megmondani, hogy a keletkezett károk mikorra állíthatók helyre. Azt azonban fontosnak tartotta, hogy összehangolt vizes élőhely rehabilitációt hajtsanak végre a vörösiszap-katasztrófa által érintett térségben.

Kapcsolódó elemek