Városligeti gyermeknap
A városligeti gyermeknapra kilátogatókat zenés műsorok, játékos vetélkedők, koncertek várják a hét végén harminc helyszínen és hét színpadon; a fővárosi önkormányzat és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat idén 13. alkalommal szervezi meg ingyenes rendezvénysorozatát.
Dátum: 2003-05-20 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:48.970988, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napozóréten, a "Nemzetek utcájában" 11 ország kultúrájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az idén többek között Ausztria, a Dél-afrikai Köztársaság, India, Japán, Korea, Németország, Thaiföld sátraiban barangolhatnak a gyermekek és szüleik, s kóstolhatnak bele nemzeti ételeikbe, próbálhatják ki táncaikat.
A "kincses szigeten" a gyermekeket tengeri és édesvízi fotófal, arcfestés, gyöngyfűzés, korongozás és egyéb kézműves foglalkozások várják, valamint hajós totón és édesvízi kvízjátékon vehetnek részt.
Megismerkedhetnek a reneszánsz udvari élettel is, aki pedig ügyességét, erejét szeretné másokkal összemérni, válogathat a rejtvényfejtő versenyek, logikai és ügyességi játékok között.
A könnyűzenei kínálatban a pop-, rock- és folkzenei irányzatok egyaránt képviseltetik magukat, fellép többek között a Pa-Dö-Dö, a Ladánybene 27 és Erox.
Emellett Harley Davidson-bemutató, kaszkadőrshow, futóversenyek, fitnesz-, aerobikbemutató és mozgó fogorvosi rendelő is várja a gyerekeket, akiknek megmutatják a helyes fog- és szájápolást is.
A gyermeknapi rendezvényekre hagyományosan Romániából és Boszniából, valamint az S.O.S. gyermekfalvakból is számos gyermek érkezik, akiknek utazását, elszállásolását a gyermekmentő szolgálat szervezi meg.
A gyermeknap Budapest egyik legsikeresebb rendezvénye, tavaly csaknem félmillió gyermek és felnőtt töltötte a hétvégéjét a Városligetben.
MTI - fidesz.hu