Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyors ügyintézéssel lehet támogatni a gazdaságot

A közigazgatásban január 1-jétől fokozatosan megvalósuló egyablakos ügyintézéssel óriásit lépünk előre a gazdasági és vállalkozóbarát közigazgatás irányába - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy gazdasági fórumon kedden Veszprémben.


Dátum: 2010-10-19 19:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:44.588623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Először a megyei jogú városokban vezetik ezt be, de folyamatosan bővül majd a hálózat - tette hozzá. Navracsics Tibor szerint az ügyfél, a vállalkozó egyetlen ablaknál többféle ügyét intézheti el, s a hosszú hivatali időtöltés helyett üzletet köthet, a cégével foglalkozhat.

A közigazgatás pedig támogatni tudja a gyors, egyszerűsített ügyintézéssel a gazdasági növekedést - mondta Navracsics Tibor, megjegyezve: ehhez stabilizálni kell a jogszabályalkotást is.

Kapcsolódó elemek