Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az alapellátás a legfontosabb

A városnak gazda kell, és mi jó gazdák szeretnénk lenni - mondta Schmidt Jenő, Tab fideszes polgármestere. - A közigazgatás reformjával együtt nem kerülhető el a település reformja sem, ez azt jelenti: sokkal költségtakarékosabban és intenzívebben kell szervezetet kialakítani. Az alapellátások biztosítása a legfontosabb.


Dátum: 2003-05-20 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:49.273786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester hangsúlyozta, hogy az önként vállalt feladatok csökkenése várható, hiszen a jövő azt diktálja, hogy társulási formákat hozzanak létre az alapellátásra a környező településekkel. A várost kisebb működési költségszinten kell tartani, ugyanakkor szükséges a bevételek növelése is, leginkább a vagyongazdálkodásban.

- A 2004. évi uniós csatlakozás után a strukturális, de főleg a szociális alapból várhatók támogatások a felzárkózáshoz - mondta Schmidt Jenő. - Annak örülnék, ha az első években az ország megnyerné a befizetett összeget támogatás formájában. Az önkormányzatnak gyorsan kell reagálnia minden változásra, s ez kormányzati segítség nélkül nem megy. A működési gondjaink közepette nem lehet biztonságosan önerőt képezni a szigorú elbírálású és megvalósítású pályázatokhoz. Biztató, hogy az unió nagy felvevőpiac. A tőke keresi az új lehetőségeket, és remélhetőleg nálunk meg is találja.

- Milyen kitörési lehetősége van a városnak?

- A mostani állapotból három is: az M7-es autópályára való csatlakozás, ez megszünteti a térség zsáktelepülés-jellegét és hazánk legnagyobb autópályájához kapcsolja. A másik, hogy ezzel ipari övezet létrehozására nyílik lehetőség, s az egyúttal teljes infrastruktúrával való ellátottságot jelent. A harmadik a melegvíz-forrás kihasználása, ez vonzerő lehet Tabnak és térségének.

- Mik a fejlesztési elképzelések és a lehetőségek?

- A közeljövőben adunk át 18 költségalapú bérlakást. Szeretnénk folytatni az építést; szociális és költségalapú lakásokat készíttetnénk. Játszóparkot is építtettünk, ezt nemsokára birtokba vehetik a gyerekek, szeptemberben pedig elkezdődik a mintegy 11 kilométernyi szennyvízcsatorna építése. Elkészülése után 95 százalékos lesz a városban a szennyvíz-csatornázottság. Megyei gesztorsággal és városi támogatottsággal a volt szovjet laktanyát is hasznosítjuk: szeretnénk oda költöztetni a régió kastélyaiból a pszichiátriai-szociális betegeket. Így sok műemlék jellegű épület múzeum lehetne vagy turisztikai célokat szolgálhatna.

Somogyi Hírlap

Kapcsolódó elemek