Hatvan éve oszlatták fel a katolikus rendeket
Dátum: 2010-10-20 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:46.331707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pilhál György: Most igazán megszólalhatna a Magyar Szocialista Párt hívőtagozata, ha még létezik. Ugyanis hónapok óta rendezvénysorozatokat tartanak abból az alkalomból, hogy az MSZP egykori elődje, a Magyar Dolgozók Pártja hatvan évvel ezelőtt ősszel jelentette be hivatalosan: a kormány feloszlatja az országban működő katolikus rendeket.
(...)
Révai József, a Rákosi-korszak ideológusa úgy okoskodott, hogy "a klerikális reakció tömegagitációjának legfontosabb szervezete a különféle férfi- és női szerzetesrendek."