A ház előtt a nyugdíjpénztári módosító javaslat
Az Országgyűlés szerdai ülésén vitatja meg a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket érintő módosításokat, amelyek a miniszterelnök által bejelentett második akcióterv részei. Emellett a parlament politikai vitanapot tart Magyarország európai uniós elnökségével kapcsolatosan.
Dátum: 2010-10-20 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:48.892079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány szombaton nyújtotta be a parlamentnek azt a módosító javaslatot, amely a társadalombiztosítási törvény módosításával megteremti annak alapját, hogy a magánnyugdíjpénztári tagok átmenetileg - 2010. november 1-je és 2011. december 31-e között - tagdíj helyett járulékot fizessenek a Nyugdíjbiztosítási Alap részére.
A kabinet javaslata ezt azzal indokolja, hogy az idei 3,8 százalékos hiánycélt csak kormányzati intézkedésekkel lehet tartani. Mivel a kormány ezt a lakosság életszínvonalának csökkentése nélkül akarja elérni, olyan megoldásokat kell találni, amelyek mindkét céllal összhangban vannak. A javasolt intézkedés javítja a költségvetés pénzforgalmi és eredményszemléletű hiányát, és nem jár az életszínvonal csökkenésével, továbbá nem okoz érdemi adminisztrációs tehernövekedést - írják.
A magánnyugdíjpénztári tag után fizetendő nyugdíjjárulék mértéke az előterjesztés szerint 9,5 százalék, a magánnyugdíjpénztári tagdíj pedig 0 százalék lesz a következő 14 hónapban (a nyugdíjjárulék most 1,5 százalék, a magánpénztári tagdíj pedig 8 százalék).
A kormány ezzel összefüggésben módosítaná az idei költségvetésről szóló törvényt is, hogy a magánnyugdíjpénztári tagdíjfizetés miatti járulékkiesés pótlására jogcímcsoport szerinti támogatás folyósítása 2010. november és december hónapokban ne történjen meg.
A Ház a két javaslat együttes általános vitája, majd részletes vitája között politikai vitanapot tart a kormánypárti frakciók kezdeményezésére "Európai Uniós elnökségünk prioritásairól" címmel. A kormány képviselőjének 40 perces nyilatkozata és 20 perces viszontválasza mellett a képviselőcsoportok és a független képviselők felszólalására a rendelkezésre álló időkeret 260 perc.