Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány feladata a digitális átállás feltételeinek biztosítása

A digitális átállásban a kormány szerepe az, hogy biztosítsa ennek sikeres megvalósítását a kitűzött határidőre - mondta Vasváriné Menyhárt Éva, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára szerdán Budapesten egy konferencián.


Dátum: 2010-10-20 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:51.463618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helyettes államtitkár szerint a siker egyik legfontosabb tényezője az, hogy a szociálisan rászorult réteget, háztartásokat állami támogatással segítsék abban, hogy ne maradjanak ki a digitális műsorszórásból. Hozzátette, ennek feltételrendszerét jogszabályba kell foglalni.

Az Antenna Hungária által szrvezett, a műsorszórás digitális átállásáról szóló konferencián közölte: picikét el vagyunk késve, nyugodtabb lennék, ha előbbre tartanánk.

A szociális támogatáshoz szükséges pénzről elmondta, kényelmetlen téma, de a minisztérium a jövő évi költségvetésébe betervezi az ehhez szükséges kiadásokat.

A konferencián Mátrai Gábor, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökhelyettese bejelentette, hogy kezdeményezik a digitális átállást koordináló bizottság felállítását azért, hogy sikeresen, határidőre megvalósuljon az átállás.

Kapcsolódó elemek