Folyamatos a felsőoktatási jelentkezések feldolgozása
Mintegy 165 ezer felsőoktatási felvételi jelentkezési lap érkezett be a március 1-jei határidőig az Országos Felsőoktatási Felvételi Irodához (OFI) - tudatta hétfőn az oktatási tárca. A beérkezett felvételi lapok számítógépes feldolgozása és az adatok ellenőrzése az irodában folyamatos.
Dátum: 2002-03-11 19:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:50.243106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelentkezések teljes körű regisztrálása és ellenőrzése várhatóan március 29-re fejeződik be, a pontos, végleges adatok ekkor közölhetők - derül ki a minisztérium közleményéből.
Az oktatási jogok biztosának állásfoglalása értelmében az idén március elsejéig annak a jelentkezőnek is volt lehetősége módosításra, aki már korábban postára adta a jelentkezési lapját, ezért csak a teljes adatfeldolgozás után tudható, hogy a 165 ezer beérkezett jelentkezési lap hány jelentkezőt takar.
A diákok idén is korlátlan számú jelentkezést nyújthattak be, új lehetőségként - az adott intézmény döntése értelmében - az egyetemi vagy főiskolai szakok szakterület szerint meghatározott szakcsoportjaira is lehetett pályázni.
Tavaly összesen 149 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra.
Idén szeptembertől összesen 58 500 diák kezdheti meg a államilag finanszírozott képzés keretében felsőfokú tanulmányait, 3500-zal többen, mint tavaly. Nappali tagozaton 46 ezren, esti és levelező tagozaton 8 ezren, felsőfokú szakképzésben 4500-an tanulhatnak majd.