"Minél hamarabb ki akarjuk nyitni a visszalépés lehetőségét"
A nyugdíjvédelmi megbízott szerint a jelenleg a Parlament előtt lévő, a magánnyugdíjpénztári befizetéseket érintő módosításokkal kapcsolatos nagy feladatokat kell megoldaniuk, de várják a kormány nyugdíjvédelmi programra vonatkozó további lépéseit is.
Dátum: 2010-10-20 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:54.123806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Selmeczi Gabriella erről annak kapcsán nyilatkozott szerdán, hogy Orbán Viktor kormányfő kedden este az RTL Klub híradójában a magányugdíjpénztárakról egyebek mellett azt mondta: "az állam többet oda pénzt már nem fog átutalni".
A nyugdíjvédelmi megbízott hangsúlyozta: az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslatban az szerepel, hogy átmenetileg, a jövő év végéig irányítanak át a magánnyugdíjpénztárakból harmincmilliárd forintot az állami rendszerbe.
Korainak nevezte a miniszterelnök kijelentésével kapcsolatos kérdéseket. Várjuk a kormány további lépéseit a nyugdíjvédelmi program keretében - jelezte a fideszes képviselő.
Selmeczi Gabriella kiemelte, nagyon sok köztisztviselő, szakértő és munkatárs dolgozik azon, hogy ne csak most, hanem a további törvényjavaslatokban is érvényesüljön az az alapelv, amely szerint senki sem járhat rosszabbul.
Példaként a magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerbe átlépést szabályozó törvényjavaslatot említette.
Orbán Viktor miniszterelnök kedd este az egyik kereskedelmi televízió híradójában arról beszélt: a kormány azt szeretné, ha már az idén vissza lehetne lépni a magánnyugdíjpénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe. A műsorban a kormányfő szavait ismertetve elhangzott: azon is dolgoznak, hogy az államnak befizetett nyugdíjjárulékot is mindenkinek a saját, névre szóló számláján kezeljék.
Mi ki akarjuk nyitni a visszalépés lehetőségét minél hamarabb, azt szeretnénk, hogy a visszalépés már ebben az évben megvalósuljon - mondta a miniszterelnök a kereskedelmi televíziónak.
A hírműsor közlése szerint a magánnyugdíjpénztárakba utalt járulék felfüggesztéséről Orbán Viktor azt mondta, azoknak garantálják a kieső pénzt, akik visszalépnek az állami rendszerbe. Akik maradnak a mostani nyugdíjtőzsdés rendszerben, azok természetesen azzal, amit oda bevittek, saját belátásuk szerint rendelkeznek. Az állam azonban többet oda pénzt már nem fog átutalni - tette hozzá a kormányfő.