Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vita indulhat a határon túli magyarok választójogáról

A választójoggal kapcsolatos szabályozást, beleértve a korlátozásokat is, kétharmados törvényben kell szabályozni; ez megnyitja a vita lehetőségét a határon túli magyarok választójogának kérdéséről is - ismertette a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottsága alapvető jogok és kötelességek munkacsoportjának álláspontját a fideszes Gulyás Gergely.


Dátum: 2010-10-20 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:12:54.450546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A munkacsoport vezetője - aki egyben az eseti bizottság alelnöke - kérdésre válaszolva kedden az egyik kereskedelmi televízióban azt mondta, vélhetően kiveszik az alkotmányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti. Ezzel választójogot kaphatnak a határon túli magyarok - hangzott el a hírműsorban. A fideszes képviselő később a Duna Televíziónak úgy nyilatkozott: ez nem feltétlenül jelentene általános választójogot.

Gulyás Gergely szerdán nyilatkozatában kifejtette: azt tartaná helyesnek, ha az alkotmányban a választójoggal kapcsolatban a magyarországi lakóhely kikötése nem szerepelne, csak a magyar állampolgárság. Mindezt azzal, hogy a további jogosultságokat vagy korlátozásokat a választójogi törvényben kellene szabályozni - tette hozzá.

Álláspontja szerint ugyanakkor indokolt, hogy a határon túli magyarok választójogot kapjanak valamilyen formában.

Hangsúlyozta, az általa vezetett munkacsoport álláspontja az, hogy a választójoggal kapcsolatos teljes szabályozást, a korlátozásokra is tekintettel, kétharmados törvényben kell szabályozni. Ez megnyitja a vita lehetőségét, és ha a jogalkotó is úgy gondolja, akkor választójogot biztosíthat a határon túli magyaroknak.

Kapcsolódó elemek