Szaddam alkotás raktáron
Kiadatlan maradt Szaddám Huszein előző iraki elnök legfrissebb irodalmi alkotása, mert közbeszólt a történelem: a mű rengeteg kinyomtatott példánya raktáron hever a kiadónál, mert piacra dobásuk előtt megdöntötte a rezsimet az amerikai és brit katonai erő.
Dátum: 2003-05-20 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10702
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:50.512029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az asz-Szabah újonnan alapított iraki lap keddi száma szerint a napokban találtak rá a Szabadság kiadó egyik raktárában a még ismeretlen Szaddám-mű számos kötetére. A mű címe - Tűnj innen, te átkozott - azt sugallhatja első pillantásra, hogy Szaddám Huszein a megdöntésére induló amerikai-brit haderőről írt, de szó sincs erről - derül ki a német dpa hírügynökség által ismertetett cikkből. Közelebbit nem közölt a lap a mű témájáról, csak annyit említett meg belőle, hogy az exelnök bírálja a modern "távközlési eszközök mítoszait". A bukott diktátor három regényt és számos elbeszélést írt és jelentetett meg az utóbbi három év folyamán. Ezek kötelező olvasmánnyá váltak az iraki iskolákban.
MTI - fidesz.hu