Az elnökség jelentős elismerést hozhat hazánknak
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az EU-elnökséggel Európa építésére kaptak lehetőséget, s a nemzeti összefogás programja egyszersmind a közös Európát szolgálja.
Dátum: 2010-10-20 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:02.216772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Firtl Mátyás, a KDNP vezérszónoka a magyar EU-elnökség prioritásairól szóló, fideszes kezdeményezésre összehívott parlamenti vitanapon azt mondta: az egység, szabadság, szeretet kell, hogy a közös munkavégzés irányelve legyen.
Kiemelte: 2010-ben a kormány egyik fő feladata Magyarország nemzetközi tekintélyének, hitelének és befolyásának a helyreállítása. Magyarország jelenlegi állapotában, ahová az elmúlt nyolc év kormányzása juttatta, összefogásra, egységre van szükség - mutatott rá.
Hozzátette: ha a féléves munkát eredményesen irányítják, a tagállamok érdekeivel összhangban, akkor az elnökség jelentős elismerést hozhat Magyarországnak.
Felelős politikus, felelős politika az EU-elnökséget egyszerre állítja Európa és Magyarország szolgálatába - fogalmazott, hozzátéve: a cél egy erős Magyarország egy erős Európában, erős intézményekkel és a közös együttműködésen alapuló politika megvalósítása.
Kitért arra, hogy az EU napirendjén szereplő ügyek és célok általában egybeesnek a magyar törekvésekkel, s példaként említette a munkahely-teremtést, ami az új magyar kormánynak is az első és legfontosabb prioritása. Szólt még a tagállamok közötti szolidaritás erősítéséről is. A gazdasági válságból való kilábalás minden tagállam érdeke - tette hozzá a KDNP-s politikus.
Firtl Mátyás azt mondta, hogy egy erős Magyarország tud élni az Európa adta lehetőségekkel. A nemzeti összefogás programja egyszersmind a közös Európát szolgálja - fejtette ki.
Beszélt arról is, hogy 2002 és 2010 között a szocialista kormány nem tudta az uniós csatlakozás adta lehetőségeket valóra váltani,
a pénzügyi és gazdasági válság a térségben minden tekintetben legyengített Magyarországot sújtotta leginkább. A schengeni zónához csatlakoztunk, de az eurózónához való csatlakozás elmaradt a kormány gazdaságpolitikája miatt.
A kormánypárti politikus célként jelölte meg az uniós tagság lehetőségeinek jobb kihasználását. Az uniós elnökség várható történései között említette a schengeni övezet Romániával való kibővítését, ami a határokon átnyúló nemzetegyesítés újabb kiteljesítését eredményezheti.
A kereszténydemokrata politikus horvát nemzetiségűként arról is szólt, hogy nekünk, magyaroknak történelmi lehetőséget jelent, hogy az elnökség idején fejeződhetnek be tárgyalások, s írhatják alá Horvátország a csatlakozási szerződést. Ehhez minden segítséget megadunk - fogalmazott.
A másik felszólaló, Nagy Andor arról beszélt, hogy egyetért a külügyminiszterrel abban, Európát építeni, erősíteni kell és nem lebontani.
A magyar soros elnökség középpontjában az ember áll - fogalmazott, kiemelve: minden feltétel adott a sikeres és jó elnökséghez, ugyanakkor ez nem lesz egyszerű feladat. Hozzátette: biztos benne, a parlamenti pártok nem pártügyként élik meg, ha a magyar nemzeti érdekeket kell képviselni.
Az egyik nemzeti prioritás a víz - mondta, s megjegyezte: a Duna-stratégia egy olyan fejlesztési stratégia, ami gazdaságfejlesztést, valamint a folyónak mint ökológiai egységnek a védelmét jelenti.