Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medián: Fölényesen vezet a Fidesz

Évek óta nem volt olyan magas a "derűlátók" aránya az ország ügyeit illetően, mint októberben - derült ki a Medián legfrissebb felméréséből, amelyet a csütörtöki HVG ismertetett.


Dátum: 2010-10-21 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:04.574337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hetilapban megjelentek szerint a szavazótábor arányát tekintve változatlanul fölényesen vezet a Fidesz-KDNP pártszövetség, de az MSZP hónapról hónapra távolodik a 2010 júniusi mélypontról.

A kormánypártok előnye a választani tudó biztos szavazók körében több mint háromszoros, 63 százalék, nyár elején azonban még hatszoros volt. Az MSZP támogatottsága 19, a Jobbiké 13, az LMP-é pedig 4 százalékos - olvasható a felmérésben.

Az egyes politikusok népszerűségét tekintve Orbán Viktor a szeptemberihez képest 2 százalékpontot veszített, 59 százalékon áll. A kormánypárti politikusok közül Kósa Lajos népszerűsége 4 százalékponttal 53 százalékra csökkent, Varga Mihályé ugyancsak 4 százalékponttal 49 százalékra, Semjén Zsolté 5 százalékponttal 37 százalékra, Kövér Lászlóé 8 százalékponttal 33 százalékra.

A kormányfő mögött a második helyen Schmitt Pál köztársasági elnök áll, népszerűsége 3 százalékponttal 57 százalékra csökkent. Nőtt a népszerűsége Tarlós István főpolgármesternek (1 százalékponttal 48 százalékra), Pintér Sándor belügyminiszternek (4 százalékponttal 42 százalékra), Schiffer Andrásnak, az LMP vezetőjének (4 százalékponttal 33 százalékra). Ugyancsak népszerűbb volt (1, illetve 2 százalékponttal) októberben Mesterházy Attila, az MSZP, és Vona Gábor, a Jobbik elnöke, de így is csak 25-25 százalékon állnak. A lista utolsó négy helyén szocialista politikusok vannak: Kiss Péter, Simon Gábor, Szekeres Imre és Lendvai Ildikó.

A felmérést október 8. és 12. között készítették az ország több mint száz településén, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt állampolgárok személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a kutatók a KSH adatait felhasználva súlyozással korrigálták, így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően plusz-mínusz 2-5 százalék - írta a Medián.

Kapcsolódó elemek