Gyurcsány felelőssége
Dátum: 2010-10-21 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:05.981936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Torkos Matild: Amikor rávezényelték az azonosító jelzéstől megfosztott, rendőrruhába bújtatott verőembereket az '56-os forradalom ötvenedik évfordulóját ünneplő tömegre, sokan érezték úgy, hogy a hatalom áll bosszút rajtuk az őszödi hazugságbeszéd nyilvánosságra kerülése után kirobbant tiltakozások miatt. Sokan gondolták akkor azt, hogy a kardlapozás, a gumilövedékekkel a tömegre leadott lövések, a rendőrbakanccsal való rugdalások célja nem lehet más, mint hogy ismét elültessék a félelmet a véleménynyilvánítás jogával élni akarókban. Hogy megtanuljuk ismét, ha már elfelejtettük: a testi épségünk, az életünk kockáztatása nélkül, amíg Gyurcsányéké a hatalom, nem gyakorolhatjuk alapjogainkat, így nem élhetünk a gyülekezés jogával sem háborítatlanul.
Nagyon sokan veszítették el a jogállamba vetett hitüket.