Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Selmeczi: A modern állam garantálja az időskori biztonságot

Éves szinten 40 milliárd forint a vagyonkezelői díja és a működési költsége a magánnyugdíjpénztáraknak, ez pedig európai szinten is magas - mutatott rá a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott.


Dátum: 2010-10-21 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:06.358792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kényszer nem most, hanem 1997-ben kezdődött, amikor a biztonságot nyújtó állami rendszerből átirányították egy magánnyugdíjbiztosító számlájára a befizetések részét - jelentette ki a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Selmeczi Gabriella.

A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott azt mondta: az a garanciarendszer nem épült fel a magánnyugdíjpénztáraknál, mint ami az állami nyugdíjrendszerben megvan: gazdasági válság ide vagy oda, az állami nyugdíjrendszerben nem inflálódott el senkinek sem a nyugdíja, ezzel szemben a magánnyugdíjpénztárakban a befizetések vesztettek az értékükből - érvelt a fideszes politikus.

Jövő év végéig visszairányítják a pénzeket az állami rendszerbe, bő egy évük lesz az állampolgároknak, hogy eldöntsék, visszalépnek-e oda - hangoztatta Selmeczi, hozzátéve: szeretnék, ha minél több ember átlépne, mert a modern állam így tudja garantálni az időskori biztonságot. A nyugdíjak tőzsdére vitele kockázatos - szögezte le.

Hangsúlyozta: éves szinten 40 milliárd forint a vagyonkezelői díja és a működési költsége a magánnyugdíjpénztáraknak, ez pedig európai szinten is magas.

Tavaly a Bajnai-kormány beterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, mely szerint a magánnyugdíjpénztárakat a vagyonkezelő tulajdonába adják - emlékeztetett Selmeczi. Hangsúlyozta: ez az igazi lopás, itt valami magánérdekről, valami szocialista érdekről lehet szó.

Kapcsolódó elemek