Nagy-Britannia: kezdődik a ratifikációs vita
Az EU-tagállamok közül elsőként a brit törvényhozás kezdi meg szerdán a tíz tagjelölt ország, köztük Magyarország felvételéről szóló csatlakozási szerződés érdemi ratifikációs folyamatát. Írországban, amely januárban veszi át az unió soros elnöki posztját, ősszel kerül a parlament elé a tervezet, és a kormány reméli, hogy még az idén jóvá is hagyják.
Dátum: 2003-05-20 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:51.131022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A londoni külügyminisztériumban kedden megerősítették, hogy a korábban közölt időpontban, szerda délután megkezdődik a szerződés törvénybe iktatásának második olvasatbeli, vagyis érdemi és részletes vitája az alsóházban.
A Foreign Office illetékese azt mondta, hogy a vita a miniszterelnöknek feltett azonnali kérdések szokásos szerdai órája után, várhatóan közép-európai idő szerint fél 2-kor kezdődik, Jack Straw külügyminiszter vitaindító nyilatkozatával.
A brit kormány - ugyancsak elsőként az uniós tagországok között - már április 30-án benyújtotta az alsóháznak jóváhagyásra a csatlakozási szerződést, amit a ház első olvasatbeli aktusként tárgysorozatba vett.
Londonban az év végére várják a ratifikációs folyamat lezárultát, és a tervezet benyújtásával együtt megerősítették, hogy az új kelet-európai tagállamok polgárai a csatlakozás után azonnal munkát vállalhatnak Nagy-Britanniában.
A csatlakozási szerződés alapján 2004. május 1-jétől csak Málta és Ciprus mentesül az új tagokkal szembeni munkavállalási korlátozásokat 2011. április 30-ig engedélyező átmeneti intézkedés alól, de London már tavaly decemberben közölte, hogy nem kíván élni a nyolc másik tagjelölt - köztük Magyarország - esetében megengedett korlátozás jogával.
A csatlakozási szerződés törvénytervezetének benyújtásához fűzött brit külügyi nyilatkozat szerint ez a brit érdekeket szolgálja, mivel ezzel lehetővé válik munkaerő toborzása kulcsfontosságú hazai ágazatokba. Több független tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy nem valószínű nagy tömegű munkaerő-bevándorlás Nagy-Britanniába a bővítés után sem - áll a Foreign Office közleményében.
A nyilatkozat hozzáteszi, hogy a kormány - ha egy-egy térségben vagy foglalkoztatási szektorban "váratlanul fenyegető helyzet alakulna ki" - életbe léptetheti a védőintézkedéseket, de nem tartja valószínűnek, hogy erre szükség lesz.
Nagy-Britanniában a nagy EU-tagállamok közül a legalacsonyabb - 4 százalék körüli - a munkanélküliség, és a legmagasabb - 2,5-3,0 százalékos - a következő pénzügyi évre előrejelzett gazdasági növekedés. Egyes szektorokban - például az egészségügyben - most már súlyos mértékű a munkaerőhiány.
Az ír külügyminisztériumban kedden azt mondták: a csatlakozási szerződés törvénybe iktatásának tervezete most készül, és várhatóan ősszel kerül a dublini parlament elé. A tárca illetékese szerint a kormány szándéka az, hogy az ír ratifikációs folyamat karácsonyig, vagyis a januárban kezdődő soros ír EU-elnökség előtt lezáruljon.
MTI - fidesz.hu