"Egyetlen nemzetnél sem vagyunk alábbvalók"
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a minőségi oktatás, a kutatás, az innováció, a kreativitás az, ami meghatározza egy nemzet erejét. Erről az államfő csütörtökön a Sándor-palotában beszélt, amikor nemzetközi versenyeken eredményesen szerepelt tudós fiatalokat fogadott.
Dátum: 2010-10-21 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:11.505559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A köztársasági elnök, aki díszoklevelet adott át az öt fiatalnak, hozzájuk fordulva úgy fogalmazott: be tudták bizonyítani, hogy nehéz körülmények között is lehet világra szólót alkotni.
Mint rámutatott, Magyarországon többször el kell mondani azt, "egyetlen nemzetnél sem vagyunk alábbvalók".
Schmitt Pál azt hangsúlyozta: a minőségi oktatás, a kutatás, az innováció, a kreativitás az, ami meghatározza egy nemzet erejét. Az államnak pedig, az ereje szerint, a maximumot kell fordítania az oktatásra - tette hozzá.
Az államfő kiemelte: amikor kezet fog a fiatalokkal, érezzék úgy, hogy azzal minden magyar ember elismerését kapják.
Schmitt Pál mind az öt fiatalnak átnyújtotta az általa alapított oklevelet.
Horváth Dávid és Balassi Márton a tudományos oktatás megközelítéséért, a Nature On Your Screen című munkájukkal nyertek díjat Lisszabonban szeptember végén. Sugár Krisztina és Simon Dávid a hulladékhőpumpa, Kajtár Máté pedig a földalatti veszélyes folyadékot tároló tartályok nagy pontosságú hibameghatározásának ötletével szerzett elismerést nemzetközi versenyen.