A magyar élni akarás jelképe október 23-a
A szabadság napját nem elég megkoszorúzni, felszabadultan kell emlékezni arra, hazugság és félelem nélkül - jelentette ki Kontrát Károly.
Dátum: 2010-10-21 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:14.252293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szabadság napja a magyar emberekről szól, október 23-a attól válik nemzeti ünnepünkké, ha a nemzet valóban szívből, igazán ünnepli - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a tárca október 23-a alkalmából rendezett ünnepségén, csütörtökön Budapesten.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 54., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 21. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Kontrát Károly hangsúlyozta: október 23-a jelképe a magyar szabadságszeretetnek, a magyar élni akarásnak, "annak, hogy minket nem lehet elnyomni".
A politikus úgy fogalmazott: október 23-a a magyar nemzet egybetartozásának, összefogásának jelképe, az egész magyarság közös ünnepe, amikor a szabadságot, összefogást ünnepeljük.