Szász: Csak a választójoggal teljes az állampolgárság
Nemcsak a választás, hanem a választhatóság jogát is megadná a majdan magyar állampolgársággal rendelkező, határon túl élő magyaroknak Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke. A politikus a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtök este úgy nyilatkozott: kaphassanak mandátumot a budapesti parlamentben határon túli magyar képviselők is. A politikus ezen túl az egészségbiztosítás és a szociális ellátás rendszerét is kiterjesztené a határon túlra, ám nem alanyi jogon, hanem akkor, ha a határon túliak tömegesen válnak befizetőivé a magyarországi társadalombiztosításnak.
Dátum: 2010-10-21 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154387
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:15.748531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legnagyobb haszna a magyar állampolgárság egyszerűsített megadásának a határon túli magyarok számára az lehet, hogy végre lesz egy kataszterünk, számba vesszük a világ magyarjait - nyilatkozta Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában szerda este. Ha ezen túl további tartalmi elemeket tudunk megfogalmazni, az erősíti a magyar-magyar kapcsolatokat, azaz erősíti a magyar integrációs folyamatot - reagált a határon túli magyaroknak adandó szavazati jog kérdése kapcsán a politikus.
Hogyan képzelné el a magyar választójogi törvény módosítását? - hangzott a Duna Televízió kérdése. A határon túli magyar közösségeknek választójogot kellene adni, az állampolgárság akkor teljes, ha választójoggal is rendelkezünk, és választhatósági lehetőségünk is van - reagált a politikus. Igenis nagyon fontos, hogy Magyarországon olyan parlament és kormány legyen, amely a határon túli magyarok véleményét is kikérve áll fel, mert akkor egészen biztos, hogy mindig nemzetben gondolkodik a Budapesten fennálló kormány - érvelt felvetése mellett Szász Jenő.
Üljenek határon túli képviselők is a budapesti parlamentben
Elképzelhetőnek tartja, hogy a választhatóság révén a romániai magyarság érdekképviselete ott üljön majd a magyar parlamentben? - hangzott a Közbeszéd kérdése.
Itt sokfajta szakmai vita van. Szerintem nem kell visszaállítani a Felsőházat, hanem az egykamarás parlamenti rendszerben a határon túli magyar közösségek számára is kell biztosítani képviselői mandátumot - válaszolt Szász Jenő.
Magyarországi társadalmi ellenállásra a választójog kiterjesztése kapcsán nem számít Szász Jenő. Azt hiszem, ezen már túl vagyunk. A státustörvény kapcsán is megtapasztalta Magyarország, hogy nem kell félni a határon túli magyaroktól. Azt is mondhatom, hogy 2004. december ötödikének ez a hozadéka, hogy egymásra talált a magyar a magyarral, éljen az Budapesten vagy éppen Székelyföldön - hangzott az érvelés.
Szélesíteni a magyar egészségbiztosítási rendszert?
A Polgári Párt elnöke azt is elmondta: ha felmérik a magyarságot, akkor annak állapotát is fontos felmérni. Legalább annyira fontos, hogy az egészségbiztosítási hozzáférési lehetőséget is biztosítsák a határon túli magyaroknak, nem alanyi jogon, hanem ha befizetővé válunk, a kockázati közösség szélesítésével - mondta Szász Jenő. Ha a határon túli magyarok több tízezren vagy százezren hozzájárulnak az OEP fenntartásához, akkor joggal elvárható, hogy ne Nyíregyházán, ne Debrecenben, hanem mondjuk Székelyföldön legyen egy olyan egészségügyi intézmény, ami román vonatkozásban úgy néz ki, mint egy magántőkével finanszírozott kórház, de magyar szempontból az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott intézmény, ami a szociális-egészségügyi védőháló kiterjesztése lehet a határon túli magyarok irányába - nyilatkozta a Duna Televízióban a Magyar Polgári Párt elnöke.