Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzeti konzultáció kezdődött a szociális ágazattal

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium célja, hogy elősegítse az együttműködést a szociális ágazati irányítás és a szakma képviselői között - mondta Nyitrai Imre, a tárca helyettes államtitkára csütörtökön, az "Új megegyezés 2010" elnevezésű program miskolci konferenciája előtt tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2010-10-21 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:16.087923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szaktárca a nemzeti konzultáció keretében a szociális terület legfontosabb kérdéseiről konzultál, egyeztet. Nyitrai Imre szavai szerint a tárca koncepciója hosszú távra rögzíti azokat az irányokat, elveket és stratégiai lépéseket, amelyekre szükség van ahhoz, hogy a szociális ellátórendszer fenntartható és kiszámítható legyen, illetve biztonságot nyújtson.

Mint mondta: a nemzeti együttműködés program keretében rendezett konferenciasorozat célja az is, hogy a kölcsönösség elve alapján megismerhessék a kormányzati szándékokat azok a civil, önkormányzati és egyházi szereplők, akik meghatározók a szociálpolitika, a szociális szolgáltatási rendszer területén.

A várható intézkedésektől egyszerűsítést, ésszerűsítést, a párhuzamosságok kiszűrését, az adminisztrációs terhek csökkenését várják - mondta a helyettes államtitkár.

A konferenciát mind a hét magyarországi régióban megrendezik, majd november 12-én, a szociális munka napján, összegzéssel zárul a rendezvény.

Kapcsolódó elemek