Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Alstom is keresi a megegyezés módját

Az Alstom el akarja kerülni a bírósági eljárást, ezért bízik abban, hogy születhet olyan megállapodás, amely elfogadható mind a BKV, mind pedig a Fővárosi Önkormányzat számára.


Dátum: 2010-10-21 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:17.448106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A budapesti új metrószerelvények gyártója csütörtöki közleményében úgy fogalmazott: ez a megoldás a budapesti utazóközönség érdekeit szolgálná, mert nem kellene további éveket várnia új szerelvényekre.

Közlésük szerint a projektben az Alstom mindvégig szorosan együttműködött a hatóságokkal és a BKV-val, jelenleg elemzik a kialakult helyzetet, valamint a lehetséges válaszlépéseket. Hozzátették: sajnálattal értesültek a BKV bejelentéséről, amely szerint felmondták a szerződést, és meglepődtek rajta, mivel megítélésük szerint a szerződés felmondása nem alkalmazható.

Hangsúlyozták, hogy a szerelvények műszaki paraméterei teljes mértékben megfelelnek a BKV által jóváhagyott és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által 2007 augusztusában kiadott előzetes típusengedélyben rögzített szempontoknak, és az új metrószerelvények a legszigorúbb uniós és nemzetközi biztonsági előírásokat is teljesítik.

Kitértek arra is, hogy az Alstom eddig több mint háromezer Metropolis szerelvényt adott el világszerte, és a budapesti kocsikéhoz nagyon hasonló vagy azonos fékrendszerrel futnak a vonataik Szingapúrban, Sanghajban, Barcelonában és Isztambulban.

Kapcsolódó elemek