Debreceni Egyetem: indul a turizmus szak
Turizmus szak indul szeptembertől a Debreceni Egyetemen (DE); a képzés négy féléves, s 140 ezer forintba kerül szemeszterenként.
Dátum: 2003-05-20 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:52.021555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy János egyetemi tanár, a DE rektora keddi sajtótájékoztatóján azt is ismertette, hogy minden operatív program, stratégiai terv a vidékfejlesztésben gazdasági prioritásként kezeli a turizmust, ezért rendkívül fontos a felsőfokú képzés megvalósítása e téren.
Tájékoztatása szerint az új képzés az egyetem agrártudományi centrumának agrár- és vidékfejlesztési kara keretében indul, de a képzésben részt vesznek az egyetem más karai, illetve több felsőoktatási intézmény is.
A rektor utalt arra is, hogy jelenleg a Debreceni Egyetemen van az ország felsőoktatási intézményei közül a legtöbb szak, s a másoddiplomás képzést nyújtó szakok száma is meghaladja a 80-at.
Pető Károly, az agrár- és vidékfejlesztési kar dékán-helyettese elmondta: a posztgraduális képzésre felsőfokú végzettségűek jelentkezhetnek, elsősorban azok, akik turisztikai, szállodai, vagy vendéglátó ipari diplomát szereztek és korszerű menedzsment ismeretekkel akarják kiegészíteni tudásukat.
A képzés ez év szeptemberében Debrecenben, illetve Budapesten indul.
- A képzés ideje négy félév, minimális létszám 20, s egy féléves képzés 140 ezer forintba kerül - fűzte hozzá.
Puja Mariann, a debreceni Silver Utazási Iroda Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a tanterv összeállításában az egyetem oktatói mellett a turizmusban dolgozó gyakorlati szakemberek is részt vettek.
Kifejtette: Debrecen térségében rendkívül erős a turisztikai középiskolai képzés, azonban most első alkalommal egészülhet ki az oktatás felsőfokú ismeretek átadásával.
MTI - fidesz.hu