Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hat lakást adott át a honvédelmi miniszter Devecseren

Hat, egykori honvédségi szolgálati lakást adott át a vörösiszap-katasztrófa devecseri károsultjainak Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a település külső kerületének számító Meggyeserdőn. Az átadott lakások közül közül ötbe már be is költöztek a rászorulók.


Dátum: 2010-10-21 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:22.176747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hende Csaba közölte: a honvédelmi tárca az egykori logisztikai raktárbázisként üzemelő laktanya területén hat szolgálati lakást adott át a felújítást követően a Veszprém megyei kisváros polgármesterének, hogy így járuljon hozzá a károk enyhítéséhez, ezen felül a laktanya 40 hektáros területét ipari park létesítésére ajánlják fel, térítésmentesen.

A miniszter a helyszínen azt mondta, hogy további 70 lakást tudnak felajánlani az iszapkárosultaknak. Ezek szintén üresen álló, de kisebb felújítást igénylő ingatlanok. Vannak üres lakások például Alcsúton, Sárbogárdon és Balatonfüreden, szükség esetén ezeket a minisztérium néhány héten belül átengedheti a károsultaknak.

Megjegyezte, így gyorsabban juthatnának a rászorulók végleges otthonhoz.

Hende Csaba a vezérkari főnök és a kormányszóvivő társaságában meglátogatta a volt szolgálati lakásokba beköltözött családokat. Az átadott lakások közül három kétszobás, 65 négyzetméteres, míg a másik három egy szobás, 45 négyzetméteres. A szaktárca hárommillió forintot fordított az otthonok felújítására hat nap alatt. A társasházzá nyilvánítás már folyamatban van - jegyezte meg Hende Csaba.

Azért adták át a lakásokat, mert a devecseri polgármester kérte, ugyanis nem tudta elhelyezni a fedél nélkül maradtakat - mondta a miniszter.

Hozzátette: a volt laktanya területét azért adják át a városvezetésnek, hogy munkahelyeket tudjanak teremteni.

A honvédelmi miniszter a lakások átadását követően Kolontárra ment, hogy megtekintse az ott készülő 20 tonna teherbírású, 15 méter hosszú és 5,8 méter széles hidat, amely hamarosan elkészül.

Kapcsolódó elemek