Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megélénkült a visegrádi együttműködés

Jelentősen javultak Magyarország kapcsolatai minden szomszédjával az utóbbi négy-öt hónapban - állapította meg Martonyi János külügyminiszter külföldi nagykövetek előtt a Magyar Külügyi Intézetben csütörtökön.


Dátum: 2010-10-21 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:22.856512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megélénkült a visegrádi együttműködés, Magyarország erősíti délkeleti politikáját és a korábbinál szélesebb értelmű Közép-Európa-politikát folytat - mondta a külügyminiszter, aki Változások Magyarország külpolitikájában a kormányváltás óta címmel tartott előadást Magyarországon akkreditált külképviseleti vezetőknek, mintegy 50-60 diplomatának.

Úgy fogalmazott, hogy mindig a szomszédokhoz fűződő kapcsolatok a legfontosabbak, hiszen veszélyhelyzetben ők segíthetnek. Akkor nem lehet különbséget tenni jó és rossz szomszéd között, csak szomszédok vannak és mindre szükség van - mondta, és hozzátette, ez biztonságot nyújt az adott országnak és szomszédainak is.

Ez a magyar regionális politika alapja, és ez a politika rögtön bizonyos eredményekkel járt - jelentette ki. Megjegyezte, hogy a horvát EU-csatlakozási tárgyalások remélhetőleg lezárulnak a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökség alatt, és Horvátország az elkövetkező 1-2 évben az Unió tagjává válhat.

Magyarország ezenkívül nagyon aktív az unió Keleti partnerség programjának előmozdításában; május 25-én nemzetközi csúcstalálkozó lesz a témakörben, feltehetően Gödöllőn. Magyarország nyugati irányultságú politikájának fejlesztésére példaként említette a miniszter az úgynevezett Duna-régió politikát az EU keretein belül.

A magyar diplomácia vezetője arra is rámutatott: Magyarország szorosabb kapcsolatokat kíván építeni távoli, viszonylag kisebb országokkal is, köztük olyanokkal, amelyek Dél-Kelet-Ázsiában vagy az afrikai kontinensen fekszenek.

A tárcavezető a Magyar Külügyi Intézet új rendezvénysorozata, a nagyköveti fórum nyitóeseményén megerősítette, hogy Magyarország értékalapú külpolitikát folytat, amely az alapvető emberi jogok, az egyéni és kollektív jogok betartásán alapszik. Úgy gondolom, hogy mindeddig betartottuk, és a jövőben is be fogjuk tartani ezeket az alapvető jogokat és elveket - mondta.

Martonyi János elmondta: a kormány dolgozik az EU-elnökség programján, amelyet remélhetőleg a következő hónap végére véglegesítenek. Kiemelte, hogy a program alapvető törekvéseinek, a prioritásoknak a legfőbb eleme az emberi tényező. Azt mondta, az elnökségi program minden pontja közvetlenül vagy közvetve ehhez kapcsolódik.

Példaként említette, hogy a gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés alapcéljainak elérése csak az emberi tényező figyelembe vételével lehetséges. Európa versenyképességének kérdése nem válaszható el a demográfiai folyamatoktól, a szociális és családpolitikától, a társadalmi befogadástól és a szegénység, különösen a gyermekszegénység elleni küzdelemtől.

Beszélni fogunk az élelmiszerről, az energiáról és a vízről is, mivel ezek a legfontosabb kérdések az ország, a régió, Európa és az egész világ számára - mondta a külügyminiszter.

A német nagykövet érdeklődésére elmondta: Magyarország - amely számára alapvető fontosságú az energiabiztonság - a maga korlátozott eszközeivel arra fog törekedni, hogy előre lehessen lépni az európai közös energiapolitika megteremtésében.

Kitért arra, hogy a magyar EU-elnökség hangsúlyt fog helyezni a kulturális sokszínűség megőrzésére. Európa kétségtelen komparatív előnyének nevezte a szerinte a kontinens kulturális és nyelvi sokszínűségében gyökerező kreativitást.

A transzatlanti kapcsolatok kapcsán azt mondta, szívesebben beszél transzatlanti kapocsról. Kifejtette, e partnerség legfontosabb eleme a biztonsági együttműködés, de politikai, kulturális, gazdasági, kereskedelmi és beruházási kapcsolatok összetett körét is magában foglalja.

Kijelentette, hogy Magyarország amennyire csak lehetséges, nyitott kíván lenni a globális kérdések iránt, és ezzel kapcsolatban megjegyezte, magyarok százezrei élnek feltehetően több tucat országban Kanadától és az Egyesült Államoktól kezdve Franciaországon és Németországon át Ausztráliáig.

Az izraeli nagykövetnek a magyar Közel-Kelet-politikára vonatkozó kérdésére válaszolva kifejtette: Magyarország támogatja az izraeli-palesztin béketárgyalási folyamatot. Néhány hete még "egész derűlátó" volt, most már kevésbé - mondta, hozzátéve, hogy "mindkét oldalon érezhetők nehézségek és kihívások".

A miniszter azt mondta, mindkét fél tudja, hogy hosszabb távon elérhető a megegyezés, de hozzátette, attól tart, ha a jelenlegi lehetőség elúszik, akkor "visszajuthatunk oda, ahol évekkel ezelőtt voltunk", és ez elkerülendő.

Kapcsolódó elemek