Szekeres tényleg nem tudott semmiről?
Az MSZP elnökhelyettese azt állítja: nem tudott róla, hogy az elmúlt években az In-kal Security Kft. emberei is közreműködtek az állami ünnepségek biztosításában.
Dátum: 2010-10-21 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:23.203613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szekeres Imre csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: arról sem értesült, hogy az új kormány már nem veszi igénybe a magán őrző-védő cég szolgálatait október 23-án.
A volt honvédelmi miniszter tájékozatlansága azért is meglepő, mert korábban a tárcájához tartozó több ingatlant és az MSZP székházát is évekig az In-kal védte.