Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Méltósággal és nyitottsággal készülünk október 23-ára"

Nem lesz sem kordon, sem kapu október 23-án - szögezte le a köztévében a kormányszóvivő, aki beszélt arról is, hogy nem tárgyalt a kormány a Mol-pakett megvásárlásáról, ellenben kormánykörökben sok szó esett arról, hogy bizonyos jövedelemhatár fölött megszüntetnék a családi pótlékot.


Dátum: 2010-10-22 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:24.575245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Méltósággal és nagy nyitottsággal készülünk október 23-ára. Nem lesz sem kordon, sem kapu - jelentette ki Nagy Anna kormányszóvivő. Hangsúlyozta: mindenkinek lehet köze, mindenkinek legyen köze 1956-hoz!

Arra a kérdésre, hogy megvásárolja-e a kormány a Mol-pakettet az orosz Vnyesekonombanktól, Nagy Anna azt válaszolta: szerencsés lenne, ha ez megtörténne, de jelenleg nem folynak erről tárgyalások. Cáfolta Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnökének azon kijelentését, miszerint egy esetleges vásárlást a magán-nyugdíjpénztári befizetések átirányításából származó bevételből finanszíroznák. Mint mondta: ezeket a pénzeket továbbra is nyugdíjra költik.

Még nem született döntés arról, hogy bizonyos jövedelemhatár fölött megszüntetnék a családi pótlékot, de már nagyos sok szó esett erről - árulta el a kormányszóvivő.

Kapcsolódó elemek