Mire büszke Gyurcsány október 23-án?
Dátum: 2010-10-22 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154420
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:26.924571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugró Miklós: Most előbbre való neki (Gyurcsány Ferencnek - a szerk.) az MSZP "rendszerváltására" hivatott platform világra segítése, főleg, hogy a számára oly kedves történelmi dátum is pont kézre esik. Október 23-a már önmagában jelképezheti egy induló politikai mozgalom szellemiségét. Csak az a kérdés: melyik október 23-a? Mert az 1956-os tömegmegmozdulás eszmei, morális üzenetéből a 2006. október 23-i "rendteremtő" rendőri brutalitás nem vezethető le. A kettő között nincs jogfolytonosság. Nem lehet mindkét eseménysorra a szabadságért, a társadalmi igazságosságért vívott harc fénylő példájaként, vállalandó hagyományaként tekinteni.
Ami 2006-ban a kormányzat tudtával, beleegyezésével, utasítására az ünnepelni vágyó, felvonuló, a hatalom ellen protestáló, s mi tagadás, olykor felfordulást is okozó emberekkel történt, az november 4-e szellemét idézte, annak a napnak az öröksége. Akinek szent, tiszteletre és követésre méltó 1956 forradalma és szabadságharca, az a leghatározottabban elhatárolódik attól a módtól, ahogy a kormány ötvenedik évfordulóról megemlékezett. Márpedig Gyurcsány kifejezetten büszke a 2006. október 23-án történtekre, s benne a saját és kormánya szerepére.