Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"2006 őszén megrendült a bizalom az állam iránt"

A 2006-os események kapcsán eddig a legnagyobb összegű kártérítést, 28,5 millió forintot egy olyan személy kapta, aki elveszítette a látását, a munkahelyét, és foglalkozását sem tudja már gyakorolni - mondta a köztévében a Belügyminisztérium államtitkára.


Dátum: 2010-10-22 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:27.965542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kontrát Károly az M1 Ma reggel című műsorában

Kontrát korábbi sajtótájékoztatóján 79 emberről beszélt, mostanra azonban 98-ra nőtt számuk. Mint mondta: 73 esetben már a számlán is van a pénz.

Amikor meghozta a kormány a 2006-os eseményekben sértettjeinek kárpótlásáról szóló döntést, 50 bejelentést tartottak számon, a határozatot követően azonban újabb 51 bejelentés érkezett - mondta az államtitkár, leszögezve: október 23-a nem jogvesztő hatályú, ezt követően is fogadják a bejelentéseket.

Beszélt arról is, hogy a legnagyobb összegű kártérítés 28,5 millió forint volt, ezt egy olyan személy kapta, aki elveszítette a látását, a munkahelyét, és foglalkozását sem tudja már gyakorolni. Átlagosan egyébként 1 és 7 millió forint közötti kártérítésről állapodtak meg - tette hozzá Kontrát.

Hangsúlyozta: a 2006-ban történtek miatt az emberekben megrendült a bizalom az állam, a rendőrség iránt, ezt helyreállítandó hozta meg a döntést a parlament a kártalanításról.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3676, 'source_type': 'media', 'source_id': 5966, 'target_type': 'article', 'target_id': 100986, 'relation_type': 'describes'}