Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány tartja a 3,8 százalékos hiányt

A 2011. évi költségvetésről október 27-én tárgyal a kormány, s ezután lehet egyeztetni a közszféra létszámának és költségvetésből származó kiadásainak alakulásáról - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter napirend előtt az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.


Dátum: 2010-10-22 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:30.343005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter nem cáfolta Varga Lászlónak, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnökének felvetését, amely szerint a közszférában a kormány 10 százalékos létszámleépítést és a közszféra dologi költségeinek öt százalékos csökkentését tervezi.

Matolcsy György ugyanakkor jelezte azt is, hogy az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keretében egyeztetni kíván a SZEF-el a lehetséges béralakulásról.

A miniszter kiemelte: 2010-re a kormány már elvégezte a pénzügyi konszolidációnak erre az évre eső részét, és tartja a 3,8 százalékos hiányt. Kifejtette: Magyarország pénzügyi konszolidációja több éves folyamat, a 2011-es év az előterjesztésre váró jövő évi költségvetési számokkal, a válságadókkal, illetve a 3 százalékos gazdasági növekedéssel "szintén sikerrel kecsegtet". 2012-ben ezeknek a lépéseknek köszönhetően a helyzet könnyebb lesz, majd 2013-tól a válságadókat kivezetve a nagyobb gazdasági növekedésből eredő költségvetési többletbevételekkel az ország belép az EU legnagyobb növekedéssel és legjobb államháztartási hiánnyal rendelkező tagállamai közé.

Matolcsy György beszélt arról is, hogy a kormány pénteken folytat zárótárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal.

Kapcsolódó elemek