Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Konferencia a Pálffyakról

Pálffyak az újkorban címmel tudományos konferenciát rendeztek kedden a pozsonyi magyar kulturális intézetben. A jeles magyar nemesi család évszázadokon át tartó művelődéstörténeti jelentőségéről a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) kutatóinak előadásai hangzottak el.


Dátum: 2003-05-20 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:52.970925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két tudományos intézmény törtész-kutatóinak együttműködése nyomán létrejött eredményekről Meskó Attila, az MTA tudományos titkára és szlovák partnere, Dusan Kovác szólt a konferencia résztvevőihez. Mindketten kiemelték: a közös történelem közös együttműködést kíván, s ezen a nyomvonalon a két akadémia kutatói között az utóbbi években jó együttműködés alakult ki, melynek Magyarország és Szlovákia uniós tagsága nyomán még nagyobb szerepe lesz.

A Pálffyak - kivált XVI. és XVII. században élénk befolyással bíró - műpártoló és műteremtő szerepe különösképpen a Felvidéken volt igen erős. Gyűjtők és mecénások, könyvtárépítők, egyházi iskolaalapítók voltak, vallási rendeket támogattak, könyvek kiadását segítették és a térség számos becses műemléképületéhez, várkastélyához fűződik a nevük.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek