Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csökken az önkormányzati lakások lakbére Szombathelyen

Húsz százalékkal csökkenti az önkormányzati lakásokban élők lakbérét a szombathelyi önkormányzat - jelentette be pénteken Puskás Tivadar, (Fidesz) Szombathely polgármestere.


Dátum: 2010-10-22 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:35.529653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megígértük és most teljesítjük, január elsejétől Szombathelyen kétezer önkormányzati lakásban kell ötödével kevesebb lakbért fizetni - mondta sajtótájékoztatóján a polgármester, arra utalva, hogy a tervezett intézkedés a Fidesz önkormányzati választási programjában is szerepelt. Hozzátette: a javaslatról jövő csütörtökön dönt majd a közgyűlés, az önkormányzat kormánypárti többségének elhatározott szándéka, hogy az önkormányzati bérlakásban élők terhei már január elsejétől érezhető módon csökkenjenek.

Marton Zsolt, (Fidesz) Szombathely alpolgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a lakhatással összefüggő támogatási rendszeren egyelőre nem kívánnak változtatni, így a lakbér valóban minden érintett esetében csökken.

Azt mondta, Szombathelyen az egész bérlakásrendszer súlyos válságban van, a bérlakásokban élők jelentős része mintegy 200 millió forint lakbértartozást halmozott fel, ezért sincs elegendő pénz a lakások felújítására és az üzemeltetésre.

Az alpolgármester szerint a kialakult helyzetnek a pénzügyi és gazdasági válság hatásain túl oka az is, hogy az előző szocialista-szabad demokrata irányítású önkormányzat 2008. január 1-től 100 százalékkal emelte meg az önkormányzati lakások lakbérét, így azok meghaladják a piaci lakbéreket.

Szombathelyen jelenleg egy 50 négyzetméteres, kétszobás önkormányzati lakás bérleti díja 50-52 ezer forint, míg egy hasonló piaci viszonyok között bérelt lakásé 35-40 ezer forint - válaszolta az MTI érdeklődésére a lakásiroda sajtótájékoztatón jelen lévő szakembere.

Szakály Gábor, (Fidesz) városi tanácsnok elmondta: a lakbérek csökkentésétől azt várják, hogy nagyobb lesz a bérlők fizetési hajlandósága, attól pedig nem tartanak, hogy kevesebb pénz folyna be, hiszen tapasztalataik szerint a százszázalékos lakbéremelés után sem nőtt meg jelentősen a lakásokat üzemeltető szombathelyi vagyonhasznosító, a Szova Zrt. bevétele, csupán a hátralékosok tartozásai növekedtek.

Kapcsolódó elemek