Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kárpátalján is megemlékeztek 56-ról

Kárpátalja magyarsága megyeszerte megemlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulójáról.


Dátum: 2010-10-22 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:38.293935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnepségek pénteken Ungváron kezdődtek a börtön falán elhelyezett emléktábla megkoszorúzásával.

Az ungvári magyar főkonzulátus által szervezett hagyományos koszorúzási ünnepségen elmondott beszédében Bacskai József beregszászi magyar főkonzul hangsúlyozta, hogy a magyar forradalom híre a rádión keresztül azonnal eljutott Kárpátaljára, ahol a szovjet hatalmi szervek nagyon megijedtek a magyar lakosság esetleges zendülésétől, ezért a rokonszenv legkisebb megnyilvánulásait is keményen megtorolták. Kárpátalján 25 magyar ellen indult politikai vizsgálat, megfélemlítő eljárás a budapesti események kapcsán - emlékeztetett, hangsúlyozva, hogy minden elismerés megilleti azokat a fiatalokat, akik Ungváron, Beregszászon, Nagyszőlősön, Mezőkaszonyban, Gálocson, Csepén és más magyar falvakban 1956 és 1958 között szovjetellenes tevékenység - falragaszok, röpiratok terjesztése - miatt üldöztetést, kínzásokat szenvedtek el, börtönbe és a GULAG-ra kerültek.

A diplomata megemlékezett arról a 840 magyar állampolgárról is, akiket 1956-ban, szabadságuktól megfosztva Magyarországról Ungvárra szállítottak és a helyi börtönben tartottak fogva. Az ő emléküket őrzi az intézmény falán 2006-ban az ungvári magyar külképviselet által elhelyezett emléktábla.

Az ungvári magyar főkonzulátuson tartott ünnepi fogadáson Bacskai József főkonzul a köztársasági elnök nevében Orosz Ildikónak, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) elnökének a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adta át a kárpátaljai magyarság megmaradásáért és identitása megőrzéséért kifejtett tevékenysége elismeréseként, míg Hidi Endre nagydobronyi keramikus művész munkásságának elismeréséül a köztársasági elnök által adományozott Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át.

Ugyancsak pénteken emlékeztek meg Gálocson Gecse Endre mártír református lelkészről, akit az 1956-os események kapcsán gyilkoltak meg Ungváron, a szovjet politikai rendőrség vizsgálati fogságában, egyúttal méltatták a helyi ellenálló csoport 1956-os tevékenységét. Ungváron a Dayka Gábor Középiskolában az ungvári 56-os csoport tiszteletére szerveztek megemlékezést. Nagyszőlősön a Perényi Zsigmond Középiskolában a helyi ellenálló csoport emléktáblájánál emlékezett a város magyarsága.

Szombaton Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán szerveznek ünnepi műsorral egybekötött megemlékezést a forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából. Ezen a napon tartanak koszorúzást és ünnepséget Mezőkaszonyban, az ottani ellenálló csoport emléktáblájánál, és a helyi művelődési házban zenés-irodalmi összeállítással méltatják a magyar forradalom hőseit.

Kapcsolódó elemek