Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt: 1956 a méltóság diadala volt

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint 1956 a méltóság diadala volt, magunkra találás, a közösség megélésének pillanata. Az államfő pénteken a Parlamentben, az 1956-os kitüntetések átnyújtása előtt arról is beszélt: a díjak értelme, hogy példaként állítsuk az ország nyilvánossága elé azokat, akik ma is a méltóságot képviselik a világban.


Dátum: 2010-10-22 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:42.467461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint kiemelte, az 56-os októberi nyilatkozatok, pontokba szedett követelések kapcsán rádöbbenhetünk, hogy akkor és ott, az embereknek nem a saját, személyes sorsuk volt a legfontosabb.

Rámutatott: egy fájdalmasan nélkülöző, annyi hiánytól szenvedő korban a magyarok egymás gondját kívánták enyhíteni és nem a sajátjukat. Mint kiemelte, egymásért, egymásnak, a közösségnek akartak jót, és szavai szerint ez az akarat nem más, mint a számtalanszor tagadott, még többször elárult, mégis létező, kristálytiszta közérdek.

Schmitt Pál szerint ezért minden év minden októberében fontos, hogy "közéleti gondolatainkat, eredményeinket, kitűzött feladatainkat mintegy átmossuk a forradalom tisztaságán".

Mint fogalmazott, a nemzet pótolhatatlan kincse, hogy vannak emberek, akik nap mint nap megteszik ezt az egybevetést. Őket ünnepeljük és díjazzuk nemzeti ünnepeinken, különösképpen október 23-án - mondta.

A köztársasági elnök szerint a díjak értelme, hogy példaként állítsuk az ország nyilvánossága elé azokat, akik egykor harcoltak a méltóságért, s azokat, akik ma is a méltóságot képviselik a világban.

Az elmúlt esztendőkben messzire vetődtünk a helyes iránytól és úttól - fogalmazott, majd hozzátette: szerencsére élnek közöttünk olyanok, akik életpályájukkal, hitvallásukkal, hazafias helytállásukkal valóságos iránytűi a nemzetnek.

A köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából Nagy Imre Érdemrendet adományozott Boros Sándornak, a Nagy Imre Társaság tagjának, András Sándor költőnek, irodalomtörténésznek, Mervó Zoltánnak, a Nagy Imre Társaság Hajdú-Bihar Megyei Szervezete elnökének, valamint Szőllősy Pálnak, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem elnökségi tagjának. Az államfő az ünnepségen 1956-os Emlékérmet és 1956-os Emléklapot is átnyújtott.

A díjazottaknak Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált.

Minden állami díj a nemzet csöndes hódolata az örök értékek előtt

Minden állami díj a nemzet csöndes hódolata az örök értékek előtt, a szépség, az eredményesség, a tisztesség előtt - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken a Parlamentben az állami kitüntetések átadása előtt.

Az államfő úgy fogalmazott: az emberi tevékenység - legyen az bármiféle - nemcsak mennyiségében, sikerességében, hanem erkölcsi minőségében is megítéltetik. Véleménye szerint fájdalmas példákon látni, mit hoz a tudás távlatok nélkül, a pénz hajszolása a következmények ismerete nélkül. Ma együtt szenvedjük néhányak felelőtlenségét - jelentette ki, majd hozzátette, ő hisz az erkölcsös, igazságos közéletben, "hiszek, mert látom, hogy a szemünk láttára bontakozik ki".

Schmitt Pál felhívta a figyelmet arra: az emelkedett, ünnepi pillanatok különösen alkalmasak arra, hogy belássuk: az ember természetes lelkiállapota a keresés, a zörgetés ajtókon, a kérdés-kutatás. Mint mondta, a jóféle elégedetlenség, az alkotói vágy viszi előre a sorsunkat. Véleménye szerint egy közösség életképességét jelzi, hogy miként keresi sorsának jobbítását, hogyan tesz fel kérdéseket, és azokra milyen válaszokat ad. A nemzet önbecsülését pedig abból mérhetjük le, ha megnézzük, hogyan bánik a tehetségeivel, a kérdezőkkel és válaszolókkal - tette hozzá.

Az állami kitüntetettekhez fordulva azt mondta: azért vannak ma itt, mert megfogadták a tanácsot, mert kerestek, mert zörgettek és nem nyugodtak. Mint fogalmazott, a hétköznapokon tanítanak az egyetemen, gyógyítanak a műtőben, kutatnak a laboratóriumban, védik a jogot, szervezik a közösséget, hajtják a gazdaság motorját, gyerekeket mentenek és nevelnek a szépre, gondozzák az ember legsérülékenyebb részét: a lelkét.

Tudományos, művészeti, társadalmi és közhivatalokban végzett munkájukkal, műszaki vagy sportteljesítményükkel, egyházi szerepvállalásukkal mindig az embert szolgálják - tette hozzá. Schmitt Pál kiemelte: a díjazottak eredményeiből, életművéből, munkájából energia szabadul fel. Ahogy fogalmazott, "annyi hő termelődik, amelynél egy egész nemzet melengetheti a lelkét".

A köztársasági elnök beszélt arról is: 1956-ban az utcára vonuló munkások, egyetemisták erősebbnek bizonyultak egy fegyverekkel fenntartott, gyilkos diktatúránál. Most csak a kicsinyhitűséget, a bizalmatlanságot, a reménytelenséget kell legyűrnünk. Veszélyes ellenfelek, de legyőzhetők, nekünk menni fog - hangsúlyozta.

Az államfő - a miniszterelnök előterjesztésére - a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal, és a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje kitüntetéseket adta át a Parlamentben. A díjazottaknak Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is gratulált.

Kapcsolódó elemek