Október 23: ünnep, kordonok nélkül
Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án, szombaton délután negyed öttől tart ünnepi beszédet a Kossuth Lajos téren, ahol - hosszú évek után először - nem kordonok várják majd az 1956-os forradalomra emlékezőket. A miniszterelnöki beszéd mellett koncertekkel, filmvetítéssel, futó- és rajzversennyel várják az embereket szombaton a központi állami rendezvényeken.
Dátum: 2010-10-23 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:45.235185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Október 23-án, szombaton a hivatalos ünnepségsorozat az állami lobogó felvonásával kezdődik, majd tíz órától egész napos programok kezdődnek a Kossuth Lajos téren. Például megnyitják a Parlamentet, lesz koncert, filmvetítés és rajzverseny. A Nádor utcában egész nap veterán Csepel teherautók és motorok találkozója lesz.
A Jászai Mari térről indul a Széchenyi fürdőig a Szabadság futam elnevezésű "futóverseny", amelyre a nevezési díj 1956 forint; győztest nem hirdetnek, viszont a nevezési díjakat a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak ajánlják fel. A programok egy része egészen november 4-ig tart, amely a "gyász napjaként" zárja az ünnepet. Ekkor a Szent István-bazilikában koncert lesz, ami után elindul az ünnepi menet a Kossuth térre, ahol mindenki elhelyezheti mécseseit, illetve ekkor oltják el a forradalom lángját.
A Kossuth Lajos téren délután négy órától Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke tart beszédet. Negyed öttől Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet, majd ezt követően többek között a Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, illetve a BM Duna Táncegyüttes is fellép.