Törvényt sértett az ORTT
Tirts Tamás a Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, Vallásügyi és Emberi Jogi Bizottságának fideszes elnöke arra kéri a médiahatóságba bekerült szervezeteket, hogy függesszék fel tevékenységüket mindaddig, amíg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) nem tisztázza a civil szervezetek sorsolása körül kialakult helyzetet.
Dátum: 2003-05-20 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:53.899993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottságának tagja ezt különösen fontosnak tartaná a most közelgő tévéelnök-választás kapcsán is.
Tirts Tamás keddi budapesti sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy törvénysértő módon sorsolták ki a közmédiumok kuratóriumaiban helyet kapott társadalmi szervezeteket, illetve már a sorsolásba kerülés előtt tartott válogatás is diszkriminatív módon történt.
Tirts Tamás sérelmezte azt is, hogy az ORTT "elősorsolói" olyan szervezeteket "ejtettek ki", amelyek a korábbi években részt vehettek a médiahatóság munkájában.
- Egyesek valamilyen szempontrendszer alapján nagy számban hagytak ki vallási szervezeteket - jegyezte meg.
Elmondta, hogy az ORTT már akkor megsértette a médiatörvényt, amikor nem április elejéig, hanem április végére választotta ki a társadalmi szervezeteket.
Hangsúlyozta: az ORTT-nek hatályon kívül kellene helyeznie döntését, s egy új eljárást kellene lebonyolítania a médiakuratóriumok "feltöltésére".
Ennek hiányában a képviselő kilátásba helyezte, hogy bírósághoz fordul.
Tirts Tamás kijelentette: ha a bíróság elmarasztaló határozatot hozna az üggyel kapcsolatban, az erkölcsileg lenne hátrányos az ORTT-re.
Felhívta arra is a figyelmet, hogy ebben a helyzetben a törvénytelenül választott kuratóriumok törvénytelenül választanának elnököket.
A képviselő közölte: a parlamenti Fidesz-frakció készen áll arra, hogy módosító javaslatot dolgozzon ki a médiatörvény ezen elavult részéhez.
Tirts Tamás azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az ügyben európai uniós bírósághoz, vagy szervezetekhez fordul.
MTI - fidesz.hu