Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A magyar nép a szabadságot választotta"

Az 1956-os forradalmat a magyarok az összes európai érdekében vívták meg - mondta a Parlament előtt tartott megemlékezésen az Európai Parlament lengyel elnöke.


Dátum: 2010-10-23 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154491
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:51.400185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnökének ünnepi beszéde

Jerzy Buzek arra emlékeztetett, hogy 54 évvel ezelőtt a magyar nép a szabadságot választotta. Szavai szerint ez a magyarok választása volt, de minden európai együtt érzett velünk. Mint mondta: Lengyelország is hatalmas szolidaritást érzett a magyar nép iránt.

Kijelentette: vannak olyan pillanatok a történelemben, amelyeket soha nem szabad elfelejteni, mert egy átfogó folyamat részei, és a demokrácia, a szabadság, valamint az újraegyesült Európa felé vezetnek. Az egyik ilyen pillanat az 1956-os forradalom volt - mondta az EP elnöke.

Jerzy Buzek emlékeztetett arra, hogy 12 évvel ezelőtt Orbán Viktor meghívására járt Magyarországon, és akkor a lengyel nép üdvözletét hozta. Mint mondta, ma pedig az EP elnökeként érkezett, és minden európai állampolgár üdvözletét szeretné átadni. Közölte: ez az alkalom lehetőség számára, hogy fejet hajtson a forradalom hősei előtt, azok előtt, akik életüket vesztették, akiket bebörtönöztek, vagy akiknek el kellett hagyniuk hazájukat.

Úgy fogalmazott, 1956-ban a magyar nép megmutatta, hogy a demokrácia és a szabadság nem csupán elvont értékek, hanem olyanok, amelyekért a magyarok harcolni is hajlandók. 1956 olyan folyamatot indított el egész Európa számára, amely a kelet és közép-európaiaknak meghozta a lehetőséget arra, hogy csatlakozhassanak az Európai Unióhoz. Leszögezte, a magyaroknak köszönhető, hogy eljutottunk idáig.

Jerzy Buzek arról is beszélt, hogy azzal, amikor emlékezünk a múltra, egyúttal védelmezzük a jövőt is. 1956-ban Magyarország egyedül maradt, ma viszont egy 27 tagból álló közösség teljes jogú tagja. Kijelentette, hogy a következő év különleges lesz az Európai Unió történetében, mert január elsejétől Magyarország veszi át az elnökséget. Hangsúlyozta, hogy nehéz időket élünk, amikor olyan kihívásokkal kell szembenézni, mint a klímaváltozás, az energiabiztonság vagy a demográfiai problémák. Mint mondta, ezeken a területeken a magyar kormány fogja meghatározni a követendő irányvonalat.

Beszéde legvégén minden jót kívánt Magyarországnak és Európának.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 903, 'source_type': 'media', 'source_id': 5971, 'target_type': 'article', 'target_id': 101045, 'relation_type': 'describes'}