Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jerzy Buzek ünnepi beszédének szó szerinti leirata


Dátum: 2010-10-23 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:52.093829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Elnök Úr, Schmidt Pál úr, tisztelt parlamenti Elnök Úr, Kövér László úr, újra itt vagyok kedves barátaim, újra itt vagyok Önökkel Magyarországon.

Kedves Barátaim!

12 évvel ezelőtt, pontosan 1998-ban Orbán Viktor miniszterelnök úr meghívására érkeztem Magyarországra. Akkor a népem, a nemzetem a lengyel nép üdvözletét hoztam el az Önök számára a magyar nemzet számára. Ma az Európai Parlament elnökeként jöttem el Önökhöz és minden európai állampolgár nevében szeretném kifejezni és átadni az üdvözletet.

54 évvel ezelőtt 1956. október 23-án a magyar nép a szabadságot választotta. Ez a magyar nép választása volt, de minden európai polgár együtt érzett Önökkel. Vannak olyan pillanatok a történelemben, amit soha nem szabad elfelejtenünk. Mert ezek a pillanatok egy átfogó folyamat, egy út részét képezik és ez az út a demokrácia a szabadság és az újra egyesült Európa felé vezet minket. Az 1956-os magyar forradalom az egyik ilyen pillanata a történelemnek.

Az 1956-os forradalom olyan forradalom volt, amit minden európai polgár érdekében harcoltak meg a magyarok. Lengyelország is óriási szolidaritást érzett a magyar néppel. Hadd mondjam ma teljes őszinteséggel és nagyon határozottan, hogy ez az alkalom számomra lehetőség arra, hogy fejet hajtsak az 1956-os forradalom hősei előtt, azok előtt, akik az életüket vesztették, azok előtt, akiket bebörtönöztek és azok előtt, akik a hazájukat elhagyni kényszerültek a forradalom után. A magyar nép, a magyar nemzet megmutatta az egész világnak, hogy a szabadság a demokrácia nem csupán elvont fogalmak, hanem olyan értékek, amelyekért a magyarok harcolni is hajlandóak.

Kedves magyar barátaim, 1956 egy folyamatot indított el egész Európa számára. A kelet-európai és a közép-európai népek számára ez a folyamat meghozta a szabadságot és azt a lehetőséget, hogy csatlakozzanak az Európai Unióhoz. A magyar nép, a magyar nemzet indította el ezt a folyamatot, köszönhető a magyar nemzetnek, hogy mára eljutottunk idáig.

Kedves barátaim, azzal, hogy emlékezünk a múltra, egyben védelmezzük a jövőt is. Sajnálatos módon 1956-ban Magyarország egyedül volt, egyedül maradt. Ma egy 27 demokráciából álló közösség tagja, teljes jogú tagja Magyarország. Ma partnerekként tudunk együtt dolgozni, sokkal jobb időket élünk, mint amit 1956-ban megéltünk. A következő év rendkívül különleges év lesz az Európai Unió történetében, hiszen Magyarország veszi át január 1-jétől az Európai Unió elnöki tisztjét. Nagyon nehéz időket élünk és olyan kihívásokkal kell szembe néznünk, mint például a gazdasági válság következményei, ami nagyon sok országot rendkívül súlyosan érintett, a klímaváltozás, az energia biztonság és a demográfiai problémák. Mindezek a kérdések olyan területeket képeznek, ahol a magyar kormány fogja meghatározni a követendő irányvonalat, és ez rendkívüli lehetőségeket jelent Magyarország számára.

Önök lesznek a vezetőink az Európai Unióban. Most a mi feladatunk, a jelen generációjának a feladata, és itt most a korábbi vasfüggöny mindkét oldalán élő népekre és nemzetekre gondolok, hogy meghatározzuk, hogy hogyan nézzen ki a XXI. század Európában és a világ különböző részein.

Most a beszédem végén engedjék meg, hogy még egyszer visszatérjek a történelemre. Bibó István, az 1956-os kormány egyik minisztere parlamenti irodájában várta a letartóztatását, amikor a következő szavakat vetette papírra. Magyarország határozott szándéka, hogy a kelet- és közép-európai népek olyan közösségében éljen, amelyek társadalmaikat a szabadság, az igazságosság és a kizsákmányolástól való mentesség alapján kívánják megszervezni. 33 évet vett igénybe, hogy 89-ben az 56-ban nagyon rövid életű szabadság újra visszatérhessen Magyarországra. Nagyon örülök annak, hogy Bibó István kívánsága végre megvalósult az Európai Unió keretein belül. Minden jót Magyarországnak, és minden jót Európának.

Kapcsolódó elemek