"56 forradalma méltó volt az elődök elszántságához"
A kárpátaljai magyarság emlékünnepségét Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartották, és azon részt vett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is.
Dátum: 2010-10-23 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:52.734660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy 1956 októberének nagyszerű, tiszta forradalma és szabadságharca egy évszázadokra visszanyúló magyar történelmi folyamat huszadik századi fordulópontja volt, méltó az elődök elszántságához, méltó a magyarság szabadságharcos hagyományaihoz. 1956-ot példaként állítva összefogásra szólította fel a kárpátaljai magyarságot, különös tekintettel az október 31-i ukrajnai helyhatósági választásokra. Mint hangsúlyozta, a kárpátaljai magyarság választási esélyeit jelentősen mérsékli az a tény, hogy ma megosztott, és több párt révén óhajtja elérni azt a képviseletet, amit valójában csak osztatlan erőként érhetne el.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által szervezett megemlékezésen Lezsák Sándor rámutatott: "sem a Kárpátok alatt, sem másutt, ahol magyarok élnek, nem engedhetjük meg magunknak, hogy elfelejtsük: a magyarság mindig akkor volt nagy és történelmet formáló, amikor testvérharcokon, torzsalkodásokon, pártoskodáson képes volt túltenni magát, amikor eggyé tudott válni a feladatban, amikor a nemzet egységét meg tudta teremteni közös magyar célok érdekében".