Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iszapömlés: szüneteltetnék a közműdíjak beszedését

A katasztrófavédelmi kormánybiztos arra kérte az E.ON Zrt. vezérigazgatóját, hogy a vörösiszap-ömlés miatt katasztrófával sújtott térségben méltányossági alapon szüneteltessék az elektromos- és a gázszolgáltatás fogyasztói díjának beszedését - tájékoztatott Bakondi György szóvivője.


Dátum: 2010-10-24 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:13:57.186163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Petróczi Tímea elmondta: a kormánybiztos, Bakondi György emlékeztette a szolgáltató cég vezetőjét, hogy a három héttel ezelőtt bekövetkezett katasztrófa során Somlóvásárhely, Kolontár és Devecser mélyebben fekvő részeit elöntötte az ajkai zagytározóból kizúdult mintegy 700 ezer köbméternyi vörösiszap, és ennek során kilenc ember vesztette életét, majd a történtek után a kormány három megyére kiterjedően az év végéig meghosszabbította a veszélyhelyzet kihirdetését.

A kormánybiztos arra kérte Eric Depluet vezérigazgatót, hogy az E.ON a kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt a katasztrófával közvetlenül érintett területen méltányossági alapon szüneteltesse a díjbeszedést.

Bakondi György megjegyezte, az érintett településen élők halmozottan károsultak, elvesztették szeretteiket, otthonaikat, létbiztonságuk és anyagi biztonságuk is megrendült, ezért minden feléjük irányuló gesztus alapvető fontosságú ahhoz, hogy mindennapi, megszokott életvitelük minél előbb visszatérhessen.

Devecserben 297 lakóházat és 21 utcát, Kolontáron 46 épületet, Somlóvásárhelyen pedig 21 ingatlant rongált meg a vörösiszap. Eddig Kolontáron 10 házat dózeroltak el, és 23 vár még bontásra, míg Devecseren a polgármester szerint 200 ház várhat megsemmisítésre.

Bakondi tájékoztatást kért

Nem egyeztetett a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. elnöke a cége tevékenységét felügyelő kormánybiztossal a károsultak jogi képviselőjének tett, öt éven át évi 300 millió, összesen 1,5 milliárd forintos kártérítési felajánlásáról, ezért Bakondi György azonnali tájékoztatást kért Tolnay Lajos cégelnöktől.

Petróczi Tímea, a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője az MTI tudósítójának vasárnap elmondta, az állami felügyelet alatt álló cég vezetése előzetesen nem egyeztetett Bakondi Györggyel vállalásáról, holott a kifizetésnek alapvető gazdasági hatásai lennének a vállalat tevékenységére.

A kormánybiztos arra is választ vár, Ruttner György, a Mal Zrt. peren kívüli egyeztetésben eljáró jogi képviselője kinek és milyen felhatalmazása alapján jár el, mi az ügyvédi megbízása, milyen ügyekről egyeztetett, milyen cél érdekében és milyen keret terhére.

Bakondi György bekérte az érintett ügyvédi iroda megbízási és meghatalmazási szerződéseit is. Tolnay Lajostól azt is kéri a kormánybiztos, juttassa el hozzá a privatizációs szerződéseket, és adjon választ, hogy cégelnökként milyen feladatokat határozott meg a Mal Zrt. számára, és abból mi teljesült október 4-éig, amikor is bekövetkezett a társaság tulajdonában lévő zagytározó katasztrófája.

A kormánybiztos, aki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója is, arról is tájékoztatást kér, a privatizáció előkészítéseként készült-e a vállalatnál, illetve jogelődjénél környezetvédelmi tanulmány, felmérés, amit a tulajdonosi szervezet bekért a privatizációs szerződés megkötése előtt.

Kapcsolódó elemek