2011-ig állományba áll a 3500 új rendőr
Lapértesülés szerint a jövő év végéig szolgálatba állhat országszerte a beígért 3500 új rendőr, akik azonban nem lesznek minden téren bevethetők.
Dátum: 2010-10-25 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:03.519343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A belügyi tárca és a rendőrség reményei szerint jövő év végéig szolgálatba állhat a korábban ígért 3500 új rendőr, de nem lesznek minden területen bevethetők - írja a Napi Gazdaság.
A lap, a Belügyminisztérium sajtóosztályának közlésére hivatkozva, azt írta: a gyorsaság ára, hogy a rendőr-szakközépiskola keresztféléves képzésében részt vevő hallgatók csak részképzettséget kapnak, és nem lesznek minden területen bevethetők.