Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz támogatja a közszféra karcsúsítását

A Fidesz frakciója teljesen egységes, a miniszterelnök és a kormány is bírja a képviselőcsoport támogatását.


Dátum: 2010-10-25 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:03.875353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyugalom érdekében áldozatot hoztunk Esztergomban, de nem felejtjük el mindazt a szemétséget, amit Meggyes Tamással szemben elkövettek az elmúlt években - mondta a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Lázár János egyelőre nem látja az Orbán Viktor által Kötcsén megjövendölt "dezertőröket", és úgy véli, hogy az általa irányított frakció teljesen egységes, a miniszterelnök és a kormány is bírja a képviselőcsoport támogatását. Sima ügynek nevezte a 2011-es költségvetés elfogadását, és megerősítette, hogy jövőre sem lesznek megszorítások. Lázár továbbra sem tud lemondani arról, hogy az ellenzéki jogok minden héten érvényesüljenek a parlamentben. A Fidesz frakcióvezetője az SZDSZ-MSZP bizniszének nevezte a magánnyugdíjpénztári rendszer létrehozását, és határozottan támogatja az elszámoltatást ezen a területen is.

Az interjút a Magyar Nemzet 2010. október 25-i számában olvashatja.

Kapcsolódó elemek