Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiemelten vizsgálják a MAL Zrt. privatizációs szerződését

A károsultak kártalanítása, a munkahelyek biztosítása, a további környezeti károk megakadályozása és a felelősség kérdésének kivizsgálása - tájékoztatott főbb feladatairól Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos, aki Szijjártó Péterrel, a miniszterelnök szóvivőjével tartott közös sajtótájékoztatóján beszámolót tartott a kormánybiztosi munka eddigi eredményeiről.


Dátum: 2010-10-25 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:06.440821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor két hete nevezte ki a katasztrófa védelmi kormánybiztost, aki a MAL Zrt. működését felügyeli, és irányítja a vörösiszap sújtotta térség helyreállítási munkálatait - emlékeztetett Szijjártó Péter, kiemelve: a Magyar Kármentő Alapba eddig 700 millió forint felajánlás érkezett.

Bakondi György a részletekről szólva elmondta, feladata négy téma szerint csoportosítható: a károsultak kártalanítása, a munkahelyek biztosítása, a további környezeti károk megakadályozása és a felelősség kérdésének kivizsgálása.

A kártalanítással kapcsolatosan a kormánybiztos elmondta: az elmúlt időszakban nagyon intenzív munka folyt - volt olyan nap, mikor 4000 ember dolgozott egyszerre -, ennek köszönhetően a lakott területek mentesítése holnapra befejeződik. A károsultak zömét nyilatkoztatták lakhatási terveikről, a katasztrófa sújtotta települések ingatlanjainak statikai felmérése lezajlott, és kijelölték azt a külterületet, ahová a lakóparkok felépülhetnek - tájékoztatott Bakondi, hozzáfűzve: az elpusztult lakóházak helyén emlékparkot hoznak majd létre. A mai nap folyamán újraindulhat a vasúti forgalom is a környéken, és a Civil Humanitárius Koordinációs Központ is megkezdte működését.

A kormánybiztos emlékeztetett: a gyár működését állami felügyelet alá vonták, a cég könyvvizsgálatát elkezdték, és néhány nappal a katasztrófa után újraindították a termelést. Ezzel nemcsak a munkahelyek megőrzését és a piaci pozíciók megtartását értük el, de megteremtettük a lehetőségét a kártalanítás anyagi feltételeihez is - fogalmazott Bakondi György.

Mint folytatta, a MAL Zrt. három új gátat épített, az állam pedig egyet, és ez a négy új gát már garantálja a biztonságát a településeknek. Jelenleg a tízes tározó helyzetének megoldása zajlik, emellett elkezdődött a mezőgazdasági területek mentesítése is - jegyezte meg. A kormánybiztos ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, a vörösiszap tárolásának jelenleg használt technológiáját fel kell, hogy váltsa a száraz tárolási technológia.

Bakondi György a felelősség kérdéséről szólva kijelentette, a MAL Zrt. vizsgálata igazságügyi szakértők bevonásával zajlik, és a vizsgálat kiterjed az üzembiztonsági felügyeletére és a cég pénzügyi helyzetére is. Hozzátette: kiemelten vizsgálják a privatizációs szerződés részleteit, és az akkor tett vállalások feltételeit, illetve megvalósulását.

Kapcsolódó elemek