Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét magyar katonákra támadtak Afganisztánban

Támadás érte hétfő reggel a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) egyik konvoját az afganisztáni Baglán tartományban; a menetoszlopban senki sem sérült meg - adta hírül a honvédelmi tárca hétfőn. Az előző, két halálos áldozatot követelő támadás szinte napra pontosan két hónappal ezelőtt, augusztus 23-án történt.


Dátum: 2010-10-25 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:12.404881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezérkari főnök a reggeli támadásról elmondta, hogy a konvoj a magyar bázistól mintegy 5 kilométerre haladt, amikor melléjük ért egy Toyota Corolla típusú autó, amelyben az öngyilkos merénylő ült. A férfi az öt járműből álló konvoj harmadik autójánál hozta működésbe a robbanószerkezetet - tette hozzá.

Benkő Tibor közlése szerint a katonák a férfi arckifejezése alapján érzékelték, hogy készül valamire, így megpróbálták kikerülni az autót.

A robbanás erejét jól mutatja, hogy a merénylő autójából nem maradt semmi; az amerikai gyártmányú HMMWV (Hummer) harci jármű viszont saját erőből jutott vissza a bázisra - mondta Benkő Tibor, hozzátéve, hogy a merényletben sem katona, sem civil nem sérült meg.

Az altábornagy elmondta azt is, hogy a konvoj egy rutinfeladatban - úgynevezett jelenlétfenntartó őrjáratban - vett részt, amikor a támadás érte. A "menethossz" 15 kilométer lett volna, de a merénylet miatt csak az első harmadot tudták teljesíteni. Ezt a feladatot a tartományi újjáépítési csoport (PRT) katonái naponta elvégzik - fűzte hozzá.

A vezérkari főnök szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a támadás célpontjai direkt a magyar katonák lettek volna, hiszen a merénylet a város északi kijáratánál történt, ahol egy rendőrségi áteresztő pont is található.

Benkő Tibor kérdésre válaszolva elmondta: egyelőre nem lehet megállapítani, mennyi robbanószert használhatott a merénylő a támadáshoz, de arra lehet következtetni, hogy több tíz kilogrammnyiról lehetett szó.

A Magyar Honvédség 2006 októberében vette át egy PRT vezetését az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban. A mintegy 240 fős alakulat Puli-Humri központjában állomásozik. A PRT katonai (békefenntartás, járőrözés, őrzés-védelem, konvojkísérés) és polgári feladatokat egyaránt ellát. A magyarok építettek már egyebek mellett utat, egészségügyi központokat, kis erőműveket, de részt vesznek a helyi biztonsági erők képzésében is.

A honvédség eddig négy katonát veszített az afganisztáni műveletekben. Az első áldozat, Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester 2008. június 10-én vesztette életét egy házi készítésű robbanószerkezet hatástalanítása közben. Néhány héttel később, 2008. július 12-én ugyancsak tűzszerész feladatai végrehajtása közben, egy robbanás következtében, vesztette életét Nemes Krisztián a Kunduz városba vezető úton.

A harmadik áldozat, Pappné Ábrahám Judit törzsőrmester idén augusztus 23-án halt meg, amikor támadás érte a magyar konvojt, amely éppen Puli-Humriból, a magyar bázisról Mazari Sarifba tartott, ahonnan a katonák már hazatértek volna Magyarországra, mert lejárt a mandátumuk.

Kolozsvári György zászlós, a negyedik áldozat szintén akkor sérült meg életveszélyesen. A katona már Budapesten, hazaszállítását követően, szeptember 7-én vesztette életét.

Kapcsolódó elemek