IMF: teljesíthető a 3,8 százalékos GDP-arányos hiány
Az idei 3,8 százalékos GDP-arányos hiányt mind a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalódelegációja, mind más partnereink teljesíthetőnek tartják a már meghozott intézkedésekkel, a 2011-es hiánycél elérhetőségére vonatkozó információkat pedig a következő hetekben adja át a kormány az IMF-nek - mondta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az IMF éves gazdaságpolitikai konzultációjának lezárásaként tartott hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.
Dátum: 2010-10-25 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=154561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:14:15.414596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kármán András elmondta: a kormány 2011-re a 2,5 százalékos IMF-várakozásnál valamivel magasabb, 3 százalékos gazdasági növekedést vár, és 3,5 százalékos inflációt valószínűsít.
Iryna Ivaschenko a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi tárgyalódelegációjának vezetője a bankadóról elmondta: az IMF egyértelmű jelzést vár arra vonatkozóan, hogy ez bizonyos időtartamra szól, és felváltja majd az európai uniós szabályzathoz való alkalmazkodás.